PIXMANIA.com



Figyelem! A vélemények nem feltétlen valós vásárlásokon alapulnak, melyeket a pontszám kiszámításánál nem veszünk figyelembe!
Valós megrendelésen alapuló vélemény.
Ezen vélemények esetében nem bizonyítható, hogy az valós vásárláson alapulna.

Sziasztok!
Én is rendeltem a pixmániától, de én nem így látom. Eleve a weboldalon világosan le volt írva, hogy a szállítóvállalat szállítási ideje a 3-4 nap, amit a csomag átadásától számítanak, a csomag átadási idejéhez meg egyértelműen le volt írva, hogy mikortól kezdődik, vagyis, hogy az átutalás megérkezésétől és a megrendelés érvényesítésétől függ. Nekem nem volt velük gondom ezen a téren. A telefonos ügyfélszolgálatuk pedig nagyon korrekt volt, és gyors, amikor kérdésem volt feléjük.

A szállítási határidőt -mint más bejegyzések is tartalmazzák- nem tartják. Ez nem kivétel, hanem szabály. Ezért a 3-4 munkanap feltüntetése inkorrekt.

Azt kaptam, amit kértem, annyiért, amennyiért megrendeltem. Mivel nem volt sürgős, nem bántam, hogy az ígért 3-4 nap helyett 1 hétig tartott a szállítás. Nem ártana viszont, ha kézbesítés előtt felhívnának, épp indultam valahová, amikor hozták a gépet, véletlen, hogy itthon voltam. Ettől eltekintve minden rendben, máskor is fogok vásárolni.

Olyan terméket rendeltem ami hazánkban nem kapható, ezért vállaltam a sok negatív kritika ellenére is a rendelést. Pozitívan csalódtam:
Egyszerű rendelés, egyszerű fizetés, pontos szállítás. Nemzetközi postaköltséghez mérten elfogadható szállítási díj.

D88 nyomtatót vásároltam. Pontosan érkezett, jó minőségben. Egyetlen negatívum, hogy nemm csatolták a számlát, de kérésemre gyorsan pótolták. Már máskor is vásároltam náluk, és még többször is fogok.Köszönöm

D88 nyomtatót rendeltem! Nagyon meg vagyok elégedve, határidőre,jó minőségben szállítottak! Egyetlen negatívum, hogy nem volt a számla mellékelve. Telefon megbeszélés után pótolták. Máskor is igénybe fogom venni a szolgáltatásukat.

Én 22-én rendeltem innen állítólag 3-4 munkanapon belül kihozzák... hát ma 30-a van és sehol az mp3-am! ez a 7. (!!) munkanap... a termék minőségéről egyelőre gőzöm sincs...

Az én rendelésem 22-én adtam le most 30-a van és még mindig nem hozták... 3-4 munka napon belül ígérték... nos, ez a 7. munkanap a termék minőségéről gőzöm sincs de lassan kételkedem hogy valaha is megtudom milyen...

A megrendelésnél alig győztem kikerülni a beépített csapdákat, amelllyel megpróbáltak még x db nagyszerű egyéb kiegészítőre, garanciára, kutyafülére rávenni. Az akciós árat is sokáig kellett vadászni, sokszori poróbálkozásra sikerült csak a megreklámozott 5 ezerrel kevesebb árat elérni. Nem teszik egyszerűvé ne.
A kiszállítás - természetesen - lassú, most éppen a rendszer leállása miatt sikerült laza egy héttel a beígért után teljesíteniük.
Vagyis ha sürgős, akkor nem ők a választás.

Számos helyen, köztük itt is sok negatív kritikát olvastam a Pixmania.com oldalról. Szeretném megosztani a saját tapasztalataimat.
Nagymamának elromlott a régi rádiója, így újat kellett neki beszerezni, igen ám de nem mind1, hogy milyen. Szeretett volna az előzőhöz hasonló 1955-ös Szfehérvári Vadásztölténygyár(a későbbi Videoton) által gyártott modellt, úgy a szívéhez nőtt. Elkezdtem a neten keresni és legnagyobb szerencsémre rátaláltam a Roadstar Retro rádiójára, amely a fent említett modellnek kb 95%-os mása. Nagyon megörültem, és azonnal megrendeltem a Pixmania.com oldalról. Előtte szétnézve az oldalon számomra egyből kiderült, hogy a cég Fro-ban székel. Átnéztem a szállítási feltételeket, valamint a fizetés menetét is. Ha valaki ezt elolvassa, egyből kiderül, hogy csak a fizetési tranzakció teljes lezárása (amiután a számlájukon van a pénz) tudják összeállítani a csomagot és elküldeni. A másik egyből kiderül, hogy a futárcégek csak munkanapokon dolgoznak.
A megrendelés után bankkártyával fizettem és nekem nem próbálták meg kétszer levenni az összeget a kártyámról. Mivel még 10 óra előtt adtam le a rendelést, így még aznap összeállították a csomagot és átadták a futároknak. A DPD futárszolgálat 4 munkanapos szállítással néhány perce adta át a csomagot. A csomagot az egész úton végig követni lehet az internetes oldalukon. MIvel emilt nem küldenek, ezért érdemes a csomag utolsó depóba érkezése után felhívni őket és egyeztetni. Nekem ez 5 percembe került és az ügyfélszolgálatos közvetítésével meg tudtam beszélni, hogy a futár ha lenne oly szíves ide és ide hozza, valamint ekkor és ekkor. A futár bár sietett korrekt volt. Inspekcióztam a csomagot, majd aláírtam és elmenztem. A rádióhoz garijegy nem volt, de nem is nagyon számítottam rá, hiszen nem éppen nagy érték 9 ezer Huf, ha esetleg baja lesz majd egyeztetek az ügyfélszolgálattal. Ilyen téren még nincs velük tapasztalatom.
A rádió teljesen originál csomagolásban volt, belül fóliázva is(gondolom ez inkább a gyártó érdeme), és eszméletlen jó a tunerje, azonos helyről kipróbálva veri a samsung digituneres minihifijét(pontos típusszámot nemtudok :P ).
Szerintem korrekt cég, lehet, hogy nagy értékű dolgot, vagy épp elérhetőt nem fogok náluk vásárolni, de ha ilyesmire lesz szükségem, lehet, hogy őket választom.
Zárván soraimat azért arra felhívnám a figyelmet, hogyha valaki Fro-ból rendel valamit, főleg ha az nagy méretű, akkor számíthat rá, hogy a kb 1200-1500? (jól gondolom) kilóméteres út hossza miatt előfordulhatnak késések. Az előrefizetés pedig a nálunk történelmileg szerencsésebb fejlődésű országokban természetes, persze ez nem menti fel a céget, ha tisztességtelelül viselkedik, de egy átutalás banki átfutási ideje az euban 3 nap.

Rengeteg értékelést olvastam végig (de csak azután, hogy már megrendeltem a cégnél amit szeretttem volna), és kicsit megijedtem a hozzászólások miatt. Azonban kellemes csalódás ért, a csomag tényleg szépen nyomon követhető, a szállítás pontos (itt mindenki tényleg vegye figyelembe sima DPD-s szállításkor a 3-4 munkanap(!)szállítási időt, mivel sokan abban a tévhitben mérgelődtek a szállítás pontatlansága miatt, mert úgy gondolták mikor megrendelik 4 nap múlva már ott is lesz náluk a kiválasztott termék-ez pedig nem így működik-én 17én utaltam bankon keresztül a pénzt,hétfőn sajnos ünnepnap volt 20a miatt,kedden megkapták a pénzt,szerdán megkezdték a szállítást,és mivel hétvégéig ez csak kettő munkanapot jelent,ma kapom meg a csomagot,kedden).

Teljesen meg vagyok elégedve mind a termékkel, mind a Pixmania-val. Pontos szállítás, gyors ügyintézés.

Egyszerű volt maga a rendelés is, gördülékenyen ment az egész, a készülék pedig tökéletesen megfelelt a leírásoknak, minden tartozékkal épségben megkaptam.
Semmi problémát nem érzékeltem, megbízom az oldalban.

7-én rendeltem 15-én hozták, azt gondoltam hamarabb jön meg.
Egy E-mail vagy telefon jó lett volna hogy mikor jön, mert csak véletlenül voltunk otthon.
Működik de megsérült, vagy szállításkor, vagy máskor. A megadott méretei nem egyeznek, kisebb de másfélszer vastagabb.
A rendelés visszaigazolása és a termék útjának követhetősége kitűnő.
Máskor is fogok Önöknél rendelni.

Sokminden van, legtöbb közepes egy-két dolog nagyon kedvező áron. Sajnos a szállítási határidőt nem a megrendeléstől, hanem a kiszállítás indításától - ez a nyomonkövetésben látszik mikor kezdődik - kell munkanapokban számítani. Tehát az olcsóbb 3-4 napos szállítás, ha van az adott termék raktáron, de pl. közbejön egy hétévge simán lehet 6-8 nap. :((( Nagyon gáz a garanciális feltételek rettenetesen negatív megközelítése, nincs magyar szervízhez fordulási lehetőség és a körülményes visszaküldési procedúra, hiba esetén. Meg kell őrizni az eredeti csomagolást stb-stb..... Szóval csak akkor érdemes itt vásárolni, ha az adott termék mint az én esetemben is minimum 15-20% olcsóbb mint bárhol magyarországon.

Meg vagyok elégedve mind a rendeléssel és azzal amit kaptam. A szállításra természetesen én sem adok 10 pontot de ha bárki belegondolt tökéletes szállítás nem létezik mert egy útlezárás bárhol akadhat. Nálam nem volt különösebb késés a szállításban és mint fent írtam amit kaptam azzal is elégedett vagyok. M@rci

Részemről elégedett vagyok azzal amit kaptam és azzal ahogy megrendeltem. A szállításra pedig természetes, hogy senki (én se) adok 10 pontot de olyan szállítás nem létezik amivel mindenki megvan elégedve, de ami engem illet én még a mosolygósok közé tartozom a véleményemmel. M@rci

Szuper! A karácsonyi ajándék mizériát biztos, hogy nem rohangálva fogom átélni, Pixmania! otthonról kényelmesen!

Szuper! Karácsonyi vásárlást is innen fogom intézni :)

WD 400-as külső winchestert rendeltem! Meg vagyok mindennel elégedve. A szállítási idő most egy kicsit lassabb volt, mint a korábbi rendeléseimnél. A rendeléstől számított 11. napon kaptam meg a terméket. Máskor is fogok Önöknél rendelni, és másoknak is ajánlom ezután is.
Üdv
H.Imre
Multiprint Kkt

Teljes mértékben egyetértek a hozzászólás minden mondatával! Csak azért nem írok külön egy új hozzászólást, mert ugyanezeket tudnám elismételni! A megrendeléstől 1 hét, mire megkaptam a csomagot, semmiféle papír (számla, garancialevél, stb.) nincs a dobozban, nincs magyar nyelvű leírás.
Amúgy tényleg olcsó meg működik is a megrendelt cucc... :-)

Panasonic Lumix DMC-TZ-3 fényképezőgépet rendeltem kiegészítőkkel csomagban (tokkal és memóriával).
A választék digitális gépekből hihetetlenül nagy, a választás ezért nehéz volt. A Pixmania honlapján a termékismertetők a műszaki paraméterekre leírására terjednek ki, összehasonlításokat, független teszteket más oldalakon lehetett csak találni.
Az gép ára korrekt, minimális az eltérés más forgalmazók áraitól. A csomag-kedvezmény viszont nem túl nagy. Eredendően más kereskedőtől akartam rendelni, csak náluk épp kifogyott a DMC-TZ3. A kiegészítők választéka egyébként nem túl nagy.
A postaköltéget sokallom. Bizonyos összeghatár felett lehetne ingyenes (pl.: 30000 Ft fölött) a szállítás.
Amiért nyűgös vagyok az az, hogy 3-4 napos szállítási időt igértek és még most sincs itt az áru, holott már az idő a duplája is eltelt. Az ügyfélszolgálatot rendelés előtt nagy nehezen elértem telefonon, és ott azt mondták, fizessek kártyával, és akkor tartják a 3-4 napos határidőt.
MÉRT NEM LEHET A VALÓS SZÁLLÍTÁSI IDŐT LEÍRNI, MIÉRT KELL HAZUDNI? EZ AZ AMI LEGJOBBAN BOSSZANT. Ha egy hetet vagy 10 napot ajánlanak, azt is elfogadom. Rosszabb, ha becsapva érzem magam.
A honlap küllemétől nem vagyok elröppenve, de nem ez a lényeg, meg lehetett találni a keresett információkat.
Ha a termék nem felel meg az elvárásaimnak, az az én hibám, mert alaposan utánanéztem az árunak.
Attól függ, hogy vásárolnék-e újra a Pixmániától, hogy mikor kapom meg végre az árut.

Meg vagyok elégedve ezzel a vásárlási móddal, mert jó pontosan ki tudtam választani amire szükségem van, megfelelő minőségben az elvárt haráridőre megérkezett a termék.

múlt hétvégén rendeltem egy fényképezőgépet, és ma délelőtt kézhez kaptam, tehát a szállításra nem lehet probléma.
minden benne volt a dobozban, semmi sem hiányzott, és minden működik is. remélem minnél tovább így is marad :)
a szállítási költség 2500 Ft-ja teljesen rendben van, ennyi még nem sok.
amit nem értek, az a kötelező szerződés 3000 Ft-ja, azt sokallom.
maximum akkor érné meg, ha minden termékre vonatkozna, azaz nem kéne újra és újra kifizetni.
ettől függetlenül elképzelhető h rendelek még innen, ha olyan holmira lesz szükség.
Dae

Szerintem kár volt visszaküldeni ezt a jó gépet, főleg ha még jó áron is sikerült megvásárolnod a Pixmánián keresztül. Én rendesen boltban vettem tavasszal, és ott sem adtak hozzá magyar nyelvű leírást, le kellett töltenem az általuk adott web címről, pedig szerintem annyit megtehettek volna ők is, hogy kinyomtatva adják a vásárolt termék mellé.

Szerintem kár volt visszaküldeni ezt a jó gépet, főleg ha még jó áron is sikerült megvásárolnod a Pixmánián keresztül. Én rendesen boltban vettem tavasszal, és ott sem adtak hozzá magyar nyelvű leírást, le kellett töltenem az általuk adott web címről, pedig szerintem annyit megtehettek volna ők is, hogy kinyomtatva adják a vásárolt termék mellé.

Én 07.16-án 10 után rendeltem egy terméket az oldalról, így feldolgozni csak 17-én kezdték. Bankkártyával fizettem, úgyhogy a feldolgozás elég gyorsan ment, az oldalon már másnap láttam, hogy érvényesítették a rendelésem, majd elő is készítették, és aztán jöhetett az izgulás, hogy mikor szállítják. Mivel a DPD oldalára irányít a csomag nyomonkövetéséhez a Pixmánia, és én németül csak keveset tudok, ment a silabizálás, hogy éppen merre van a rendelésem. Végül 24-én szállították ki, tehát 5 munkanap még így is eltelt a rendeléshez képest az ígért 3-4 helyett. A termék egy részéhez volt magyar leírás, a másikhoz nem, de mivel nem bonyolult terméket rendeltem, így nem volt jelentősége, bár ha angolul már van leírás hozzá (és volt), akkor az már segítség a működés megismeréséhez, legalábbis nekem. A garanciát én is hiányoltam, remélem nem is lesz rá szükségem, ami helyett vettem ezt az gépet, az 15 évig szolgált, hasonló jövőt képzelek el ennek is.

En Angliaban rendeltem egy fenykepezogepet Pixmaniatol,de elotte hetekig leveleztem a magyar ugyfelszolgalattal, ahol igazabol egyszer sem ertettek meg a kerdesem (ha kint rendelek, de Mo-on tonkremegy a gepem,akkor a garancia ervenyes-e otthon is). Vegul egy erelyes hangu e-mailre mar probaltak valaszolni. A szallitasi hataridovel (1-2 napbol 1 het lett), garanciaval, tajekoztatoval (vicces,mert Angliaban csak francia nyelvu tajekoztatot kaptam), szamlaval itt UK-ban is bajok vannak. Valoban nincs garancialevelem,pedig igertek, ja, es ha regisztralt vagy, de nem Magyarorszagon rendeled a cuccot, akkor az adott orszag oldalan ujra kell regisztralnod!!! Konyorgom, egy globalis vallalat nem birja kezelni azt, hogy az ugyfelei esetleg mas orszagban is megfordulnak???
Szoval, sztem siralmas allapotok vannak. S ha mukodne normalis Fogyasztovedelem, akkor asszem lehuzhatnak a rolot!!!

Sokmindent nemtudok irni de a szállitási idött csökkenteném.
A 3-4 nap nálam 12 napra sikerüt a szállítás.
Többször vásároltam már a neten mindenhol MAX 3 nap volt a azállítás.
Laci

A terméket egy keresőn keresztül kerestem, kiadta a pixmaniát, előtte nem ismertem ezt az áruházat. A weblwpot és a vásárlási lehetőséget elsőre tudtam kezelni. Az átutalásos vásárlást választottam mivel nem tudtam mi várható és az elérhetőség az nem egyértelmű, de onnantól, hogy megkapták a pénzt folyamatosan kaptam visszajelzéseket, nyomon tudtam követni a csomagot is. A csomag megérkezett összességében a vásárlással meg vagyok elégedve, de ha később gond van a termékkel szerintem segítséget nem negyon fogok kapni.
Azon csodálkoztam, hogy felajánlja a gondtalan vásárlási szerződést megvételre, én nem kértem, de szerintem az alapárban benne kellene lennie.
A termék még nincs beszerelve és nagyon remélem, hogy jó mert szerintem
sem szervizelésben sem cserében nem számíthatok sok jóra.
Facebook: http://www.facebook.com/Pixmania.Magyarorszag
Pixmania ügyfélszolgálat (hétfõ - péntek 9-17 óra):
Ha van már rendelése : 06-1/328-5312 (belföldi tarifa)
Ha érdeklődni szeretne : 06-90/982-214 (bruttó 155 Ft/perc)
Mail: vasarlas@pixmania.com
A PIXMANIA webáruház 1,000,000 termékreferenciával rendelkezik: High-tech és háztartási gépek ezreivel, technikai újdonságokkal, melyeket közvetlenül a gyártótól vesz. A Webáruház 2009 decemberében elérte a 7 millió elégedett ügyfelet!
A Pixmania Online webáruház, Európa 26 országában árulja termékeit.
Nagy márkák és rendkívül kedvező árak!
Fedezze fel a legújabb technikai újdonságokat, high-tech termékek ezreit! Kövesse nyomon akcióinkat.Részletfizetés!
A kiválasztott terméket 3-4 nap alatt kiszállítjuk Önnek!
PIXMANIA raktár videó: http://www.youtube.com/watch?v=HQ_rrsugmHw
Üzletek
- ,
- Interneten keresztül
- E-mailen keresztül
- Telefonon
- A vásárló adatai mindig titkosak
- Vásárló adatainak titkos kezelése kérés alapján
- Ügyfélszolgálat
- Éjjel-nappal elérhető
- Rendelés-nyomonkövető rendszer
- Internetes bevásárlókocsi
- Titkosított rendelés és fizetés (SSL)
- A webáruház kereshető
- A vásárlás regisztrációhoz kötött
- Ajándékküldési szolgáltatások
- Garantált biztonság
- Futárszolgálat
- Bankkártyás fizetés
- EuroCard / Mastercard
- Visa
- Fizetés banki átutalással