Ugyismegveszel.hu


Figyelem! A vélemények nem feltétlen valós vásárlásokon alapulnak, melyeket a pontszám kiszámításánál nem veszünk figyelembe!
Valós megrendelésen alapuló vélemény.
Ezen vélemények esetében nem bizonyítható, hogy az valós vásárláson alapulna.

Hayami elektromos olló. Ajándékba kaptam - bár én néztem ki, hogy ez legyen és ebből a webáruházból - ezért nincs rendelésazonosító kéznél, akitől kaptam, azt meg nem zaklatnám vele, hogy keresse már elő a telefonjáról a visszajelzéések közül közül. De a véleményem valós.
1.: Vágni vág, bár a keményebb (pl.: száraz) gally és a 3 cm-es ág erősen feladja neki a leckét. Erősebbre számítottam.
2.: Nem pontosan az az olló van a dobozban, mint a weboldalon. (Bár mind a kettő kék, az igaz.) Nem is fér be a dobozba rendesen, ezért már úgy érkezett, hogy betörte a tápegység oldalát, mert csak így fért bele ahol beletették beleerőltetve. Szerencsére ettől még a táp működik, de a., egy elektromos cucc betört oldalfallal, b., nem tudom a táskában magammal vinni valahova, mert az olló hegye továbbra is nyomja a táp oldalát, tehát külön kell vinnem. Ez kényelmetlenség.
3.: Igaz, hogy azt írják, hogy "a termék kis mértékben eltérhet...", no de az, hogy a 21 V-os helyett 60 V-os akkukkal megy, az talán már nem csak kis mérték.
Hogy mitől kezd el működni, eléggé érthetetlen számomra. Bekapcsolás után semmiképpen nem indul el, aztán ha várunk perceket, egyszercsak vagy elindul vagy nem, ha nem, akkor kapcsolgatom ki-be, aztán egyszercsak elindul. Ugyan írnak valami ilyesmit a kapott használati utasításban (de csak angolul!), de erről a hirdetésben nem volt szó. én arra számítottam, hogy bekapcsolom aztán metszek vele. Aki ilyenre gyártotta, azzal elbeszélgetnék...
Nem vagyok teljesen elégedett az áruval és a bolttal sem, mert ilyet adtak és MÁST adtak mint amit hirdettek, bár Hayami van erre is ráírva, az igaz.

A meglepetés akkor ért, amikor kibontottam a hajsütőt, mert maga termék, nem azokkal a paraméterekkel rendelkezik, ahogy és amilyen fotókkal meg van hirdetve, vagyis egy másik terméket kaptam.
Pédául írják, hogy 360 fokban forgatható a csatlakozója… ez nem igaz. Mint ahogy az sem, hogy hőfokszabályozós, mint ahogyan a fotókon hirdetik.
Csalódott vagyok, és nem csak azért mert drágábban vettem meg, hanem, mert a visszaküldés engem terhel, holott leírják az emlegetett ÁFSZ-ben, hogy ők is felajánlhatnák az ingyenes visszaküldést, ami ez esetben a minimum lett volna. Hiszen nem azért nem kérem, mert meggondoltam magam, hanem azért mert nem azt küldték, amit meghirdettek és ez átverés.
Gyakorlatilag 7 levélváltásunk volt, és mindben ugyanezt írták. Mint aki fel van húzva.
„A termékeknél megjelenített képek nagy része nem illusztráció, hanem azok a termékek
valódi képei.”
Ez esetben ez nem az volt.
„Néhány esetben viszont a jobb
átláthatóság miatt olyan kép is megtalálható az adott termékhez, ami
illusztráció.”
Csak ez meg a webshop oldalán nincs feltüntetve, hogy olyan dolgokkal ruháznak fel egy terméket, amivel nem rendelkezik.
Erről a webshopról nem tudok semmi pozitívumot mondani, mert amit reklámoznak, az az életben nem működik.

Gyors és pontos szállítás.

Gyors, pontos.
Az Áru kiváló.
Köszönöm

A kiszálitásal nem volt probléma ,szerintem elég gyorsak voltak, de rendeltem egy mobiltelefon kijelzö nagyított telefontartóval,ami nem egészen úgy néz ki mint a képen, a telefontartó egy tapadokorongos gumi, de szerencsére jól nagyit

Rendeltem kettő olaj spray egy kalap sz... rt sem ér használhatatlan kidobtam az ablakon 3700forintot

Az oldalon feltüntetett kép meg sem közelítette a kapott terméket!Senki se vásároljon náluk!!! Se doboz,se használati útmutató.És így még drága is volt.

AlphaOne Magyar nyelvű okos SIM kártyás A1 ezüst fekete-órát. Az óra nem magyar nyelvű és semilyen használati utasítás sincs hozzá egyetlen nyelven sem nem hogy még magyarul. A pénzemért elvárnám, hogy aszt az árut küldjék amit rendelte! Ez így egy nagy átverés! Küldjenek olyan órát amilyet rendeltem a futárral és küldöm a futárral vissza az órát. A szállítást én már egyszer kifizettem. Ez a nem megfelelő áru küldése az önök sara. Kérem a tévedési hiba kijavítását.
Üdv.Prohászka Janos

Ezév december elején rendeltem ,két garnitúra villogó (jégcsapot). Sem megjelenésben sem képességeiben nem fedte a valóságot! Még a színét is kiválasztották helyettem. VILLANYSZERELŐként kijelentem ,hogy a termég semmilyen érintésvédelmi eredmény, minősítés nem szerepel. A nemzetközi ce jelzés sem sikeres másolat. Viszont a nagyobbik bajt szakemberként állítom ,hogy a tápkábel alacsony minőségű szimpla szigetelt ,szilikonos TÖRPEFESZÜLTSÉGŰ kábel! Életveszélyes lehet hisz könnyen sérül és a sérülés észrevehetetlen így könnyen kontaltusba kerülhetün a hálózati feszültséggel.Eredeti tápellátásával senkinek használatra nem ajánlom beltérre sem ,kültérre viszont az egész szerkezetet semmiképpen sem. Gyermekeket még véletlenül se kerülhessenek kapcsolatba vele. Nem volt olcsó ,emellett életveszélyes veszélyes hulladékot kaptam. Kérem ezek tudatában rendeljenek hálózati üzemű készülékeket ,hisz ahogyan ez is valószínűsíthetően a többi termék is elkerülheti a vizsgáló hatóságok figyelmét.

Veszel egy terméket ha esetleg nem azt rendeltek és vissza akarod küldeni akkor a posta téged terhel személyesen sehol nem tudod leadni utánna max a termék árát kapod vissza jó esetben. Ez annyira szerintem nem korrekt. Ha jót akarsz ne vedd át a terméket ha nem azt rendelted.

Rendeltem tőlük! Nem azt a termeket kaptam amit rendeltem és a pénzt sem utalják vissza, cserére nincs lehetőség!!! Hulladék egy oldal!
SENKINEK NEM AJÁNLOM!

Szuper jó minőségű termékek, kedves ügyfélszolgálat dolgozók, csak ajánlani tudom mindenkinek! Ennél jobb üzlet nincs is ahol készséggel segítenek mindenben! További sok sikert kívánok munkátokhoz!!

Tisztelt Ugyismegveszel webáruház!
2022.05.30-án rendeltem Önöktől egy Vezeték nélküli Wifi-s Tolatókamerát (Személyautó, Busz, Munkagép, Teherautó).
2022.06.01-én a csomag átvétele után a kibontáskor kiderült, hogy a megrendelt termék helyett egy személyautóba való vezetékes tolatókamerát kaptam.
Ezután 2022.06.01-én és 2022.06.02-án reklamáltam az irjnekunk@irjnekunk.hu E-mail címre.
Először azt kérték, hogy fényképezzem le a terméket, és küldjem el azokat. Én ennek eleget tettem. Elküldtem a termék dobozáról, a doboz tartalmáról, valamint a telepítést tartalmazó leírásról készített fényképeket, melyekből egyértelműen ki kellett volna derülnie a munkatársak részére, hogy nem a megrendelt terméket kaptam meg.
Ezek után azt kérték, hogy küldjek a készülékről is fényképet. Ekkor külön lefényképeztem a kamerát és a vezetékekkel együtt egy kissé elkülönítetten a kamerát, melyeket elküldtem.
Ezek után a következő levelet kaptam:
Bakos Gyöngyi
Thu, 06/02/22 1:04 pm
Kedves Alajos,
A termékeknél megjelenített képek nagy része nem illusztráció, hanem azok a termékek valódi képei. Néhány esetben viszont olyan termékeket kapunk a beszállítótól, mely küllemében minimálisan eltér a termék weboldalon szereplő képétől.
Ez a lehetséges eltérés az ÁSZF-ben is fel van tüntetve, ezért megértését köszönjük.
Üdvozlettel:
Bakos Gyöngyi
Ügyfélszolgálati munkatárs
Ezt a választ úgy értékeltem, hogy nem akarják elismerni, hogy nem a megrendelt terméket küldték részemre.
Reagáltam a levélre, melyben ismételten leírtam hogy nem a megrendelt termék érkezett meg hozzám, és hogy ezt egyértelműen bizonyítják az elküldött fényképek.
arra kérem Önöket, hogy járjanak a reklamációm végére, és végre jussak hozzá a megrendelt termékhez.
Tisztelettel:
Balogh Alajos

Autós telefontartót rendeltem ami a műszerfalra tapad
és úgy tartja a telefont. A terméket nehéz kultúremberhez méltó szavakkal jellemezni, úgyhogy nem teszem. Igaz, hogy olcsó de a használhatatlan dologért kiadott pénz mindig sok. Nem ajánlom.

Nagyon gagyi terméket kaptam.Megérkezett a termék törötten!!!!Jóváírják utána meg kicserélik!!!Na azóta se semmi!Én sem ajánlom senkinek,hogy innen rendeljen!!

Nagyon gagyi terméket kaptam.Megérkezett a termék törötten!!!!Jóváírják utána meg kicserélik!!!Na azóta se semmi!Én sem ajánlom senkinek,hogy innen rendeljen!!

A bolt egy rakat hulladék, a hírlevelüket nem lehet leállítani, vagy letiltani, szarnak az ügyfélszolgálatra.

Valaki babaruhát rendelt? Valóban olyanok mint az oldalon? Köszönöm aki írna róla

Zselés ülőpárnát vettem a kocsiba (csípőtájéki fájdalom miatt), egyelőre kényelmes. A csomag párnahuzatot is tartalmazott. Egy héten belül megérkezett a csomag. -1pont, mert a csomagon szerepel a termék megnevezése, ami magánügy.

Nagyon gagyi terméket kaptam!
A visszaküldést nekem kellett állni pedig az oldalukon nem ez szerepel ha hibás a termék.
"Már kiszállított, de hibás teljesítésű (hibás összeállítású, vagy a szállítás során elromlott) tételek esetén, szavatossági/jótállási igények teljesítésével kapcsolatban Kereskedő a visszaszállítását belföldön vállalja (Korm.r.24.§)."
Ez szerepel az oldalukon.
Iszonyat csalódás volt

Senkinek nem ajánlom. Órát rendeltem sem méretben sem színben sem programban nem azt küldték ami rendeltem a képről. Először meg azt mondták küldjek képet mostmár nem is válasszolnak. Vissza nem küldöm mert látom a térítés sem az erösségük. Inkább ne innen rendeljenek. Itt okozták az első nagy csalódást, hát ilyen is van.

Nem ajánlom senkinek. Fontos a termékeken szereplő mondat, miszerint a szín és kijelző eltérhet. ,Faszínűt rendelem és fekete érkezett meg. A kijelző is piros lett fehér helyett. Tehát számíts rá, hogy a cég egy zsákbamacska. Ráadásul a leírás és a kép is megtévesztő, mert a hőmérsékleltet nem jelzi ki, mint ahogyan a képen és a leírásban van, hanem, vagy órát mutat vagy hőmérsékletet... a kettő együtt nem megy, nincs annyi kijelzője. Megtévesztő a kép és a szöveg is.

Minden rendben volt, a megrendelt termék hibátlan. A jelzett időpontban pontosan szállították.

átverős oldal.. nem küldik..kevesebbet küldenek.Illetve nem is térik vissza az el nem küldött árú értékét..

Senkinek sem javaslom, hogy ettől a cégtől vásároljon, ha nem akar magának egy kiadós bosszúságot és (legalább) egy elpocsékolt munkanapot.
A szavuk semmit sem ér, még az sem, amit leírtak!
Nem akkor, nem oda, nem azt, nem annyiért szálíít(gat)nak, ami az ajánlataikban van. Leírják, hogy a DPD futárnál kártyával lehet fizetni, a szállításkor kiderül: nem lehet!
A futár kioktató és udvariatlan, mellemnek szegezi: vagy fillérre kiszámolt készpénz, vagy visszaviszi a megrendelt, kiszállított árut.
Senki ne vásároljon tőlük, aki jót akar!

Többször vásároltam Tőlük régebben is. Ez egy szokásos „nem a minőség a lényeg áruk” webáruháza. Sok termékük nincs raktáron (szinte egy sem).. Az sem véletlen, hogy pontatlan a termékek leírása. Az előnytelen tulajdonságokat nem szerepeltetik. XXX (Direkt). Az ügyfélszolgálat egyenlő a nullával. Viszont azért egyszerű, olcsó dolgokat azért megéri vásárolni innen. XXXX . Mindenki ennek tudatában vásároljon. Senki ne gondolja, hogy (aránylag) bagóért minőséget lehet kapni.

Hibás terméket kaptam.
Hosszas levelezés után -benne több videóval a termékről, melyen látszik a működésképtelensége-, az ügyfélszolgálatos hölgy azzal zárta a reklamációt, hogy küldik a cseredarabot.
Ez eddig szép is volt, érdekes is, és látszott hogy törődnek az emberrel.
Viszont a cseredarab 2 hónap alatt még nem érkezett meg.
Ez irányú megkeresésemet már nem méltatták válaszra.
Nagyjából ennyi...

Már harmadszor nem azt Kapom amit rendeltem,az 500 W os búvár szivattyú helyett 250 W os volt a dobozban,nagyot csalódtam, magyar leírás sehol.Csaló banda,elmondom mindenkinek,soha többé nem rendelek tőletek az tuti,gagyi amit árultok.

Az email cimetek rossz,nem véletlenül. A szar áru miatt megy a feljelentés

Hát ez eszméletlen,hogy nem azt kapja az ember,amit rendel és akkor még arra hivatkozik a hölgy,hogy a kép csak illusztráció! Gondolom nem véletlenül van minden egyes gépnek más típusa,mert nem ugyan az,hanem van köztük különbség! Ja és akkor még én postázzam vissza a terméket nekik,így többe kerül a leves,mint a hús,mert nem drága terméket rendeltem,szerencsére! Nagyon nem ajánlom,első rendelésem volt és egyben az utolsó is!
Nálunk mindent megtalál!
Ugyismegveszel.hu!
Üzletek
-
2030
Érd,
András utca 20
Telefon: 06 23 630 556Nyitva tartás: Hétfő – Péntek – 09:00 – 16:00
- Interneten keresztül
- E-mailen keresztül
- Telefonon
- A vásárló adatai mindig titkosak
- Ügyfélszolgálat
- Internetes bevásárlókocsi
- A webáruház kereshető
- Garantált biztonság
- Személyes átvétel
- Futárszolgálat
- Bankkártyás fizetés
- Fizetés banki átutalással
- Fizetés utánvéttel
- Készpénzes fizetés