FOTOPLUS



Figyelem! A vélemények nem feltétlen valós vásárlásokon alapulnak, melyeket a pontszám kiszámításánál nem veszünk figyelembe!
Valós megrendelésen alapuló vélemény.
Ezen vélemények esetében nem bizonyítható, hogy az valós vásárláson alapulna.

Aztec kaptam,amit vártam.

A megrendelt termékek kifogástalan állapotban érkeztek a megadott időpontban. Csak ajánlani tudom!!!

Nagyon elégedetett vagyok,minden egyszerűen ment és gyorsan. Máskor is innen fogok rendelni.

A termékkel, a webshopnál történt érdeklődésemre adott válaszokkal maximálisan elégedett vagyok. Örülok, hogy a terméket forgalmazzák, és azt volt módom megtalálni, és a határidőt is tartva kézhez kaphattam kisfiam születésnapja előtt.
Ellenben a kiszállitó személyével... nagyon nem vagyok, voltam elégedett. Szállitási cimnek a munkahelyemet adtam meg, ahol napközben elérhető vagyok. A szállitó első telefonon történt jelentkezése után megbeszéltük, hogy a kocsijától kb. 30 m-re lévő hivatali ajtóhoz jöjjön, ott át tudom venni a terméket és vittem magammal a pénztárcámat, hogy fizethessek. Sajnos az a bizonyos ajtó akkor már zárva volt, amit akkor ott lent tapasztaltam én is, és jeleztem, azaz kértem, hogy jöjjön már egy kb. 70 méterrel távolabb lévő főbejárati ajtóhoz.
Hangos, és kellően cifra káromkodás közepette "vette tudomásul", hogy az általam remélt ajtón (munkahelyi, hivatali idő miatt a kiszállitás időpontja előtt a portaszolgálat azon ajtónál megszűnt) nem tud bejönni, és 70-80 méterrel távolabbi ajtóhoz kell jönnie.
Megérkezett a másik ajtóhoz, majd szó nélkül az orrom alá dugta az aláirásra szolgáló kütyüjét. Fizetéskor az átjújtott kerek összegre azt mondta, hogy .... nincs kellő aprója visszaadni, igy "adósom marad...." Normál esetben borravalót természetesen szoktam adni, viszont igy, hogy semmit nem szólt, azaz nem kért elnézést sem, sőt nem azt mondja, hogy sajnos nincs kellő aprója visszaadni...., azaz még magától rendelkezik arról, hogy mennyit fizessek, hát ennek nagyon nem örültem, és nemtetszésemnek hangot is adtam, mire a válasza.... a hallgatás volt, ill. némi indokként azt mondta, hogy valakit lerendelt egy másik ház elé szemben, akit látott rövid újjúban ott álldigálni....
A kiszáliitás összegét pedig szándékosan nem apróztam ki forintra, hiszen szándékomban volt azt a bizonyos "kevés" aprót nem visszakérni, viszont ilyen stilust megengedő személy nem érdemel semmit!!!
Ez számomra nem indok, és nem elfogadható, hogy egy futár ilyen stilust megenged magának. Nyilván Önök úgy , mint én szintén nem örülnek. Nem akartam semmiféle jelzést tenni önök felé önszántamból, mivel azonban kaptam e mai levelet, amiben a véleményemet kérdezték, gondoltam nem hallgatok most már róla.

Teljes mertékben meg vagyok elégedve a kiszállított termékkel!

A rendelt terméket épségben és időben megkaptam.

A megrendelt termék az általam kívánt mennyiségben nem volt raktáron, ezért a rendelés meghiúsult. A bolt alkalmazottja telefonon értesített erről, és felkínált más terméket megvételre, ezek azonban számomra nem feleltek meg. Összességében a kommunikációval elégedett voltam, de a szállításról és a termék minőségéről értelemszerűen nem tudok nyilatkozni.

miért árulnak terméket ami nem kapható?

Nagyon gyors ügyintézés, semmi gond nem volt.

Minden rendben és gyorsan ment!

Teljesen meg vagyok elégedve a szolgáltatással. Gyorsan megérkezett a megrendelt termék, folyamatosan értesítést kaptam a rendelés és szállítás állapotáról. A termék tökéletesen működik és még egy apró kis meglepi is járt hozzá, köszönöm:)

Teljesen jól működött minden, mindössze a bankkártyás fizetés okozott egy kis késedelmet a kiszállításban, viszont ezt feledtette, hogy folyamatosan tájékoztattak a kiszállítás állásáról.

Minden rendben ment, a boltban is nagyon kedvesek voltak. Még ott is vásároltam ezt-azt. A termék is tökéletes és az ára is megfelelő.

Vevő centrikus, segítőkész és az egyéni igényekhez alkalmazkodó kiszolgálásban volt részünk. Köszönjük.

Megbízható, biztonságos, gyors, pontos bolt.
Nagyon meg vagyok elégedve. Köszönöm az együttműködést.

Minden rendben volt

Leszögezném, hogy nem szeretem a webshopokat. Szeretem személyesen átvenni a megvásárolandó terméket.
Sürgősen volt szükségem erre a nyomtatóra, péntek délután érdeklődtem, kedden már mehettem is érte a boltba. Ez teljesen korrekt volt. Azt sajnáltam csak, hogy a boltban az adott nyomtatóval kapcsolatban semmilyen információt nem tudtak adni. Előtte természetesen igyekeztem mindent megtudni a termékről, de azért megnyugtató tud lenni, ha valaki megerősít. Ennek ellenére maximálisan elégedett vagyok, és jó szívvel fogom a boltot ajánlani másoknak. És remélhetőleg vissza is fogok térni.

Kitünő

OK!

A megrendelt termékről telefonon érdeklődtem, az ügyfélszolgálat szakszerű és udvarias tájékoztatást adott. Később is felhívtak egy technikai adat pontosítása miatt. Nagyon megbecsülik a vásárlóikat.

Július környékén vásároltunk náluk csak elfelejtettem az értékelést elküldeni de mindenképp pótolom. Kedvesek, segítőkészek, gyorsak és rugalmasak voltak. A pécsi boltjukból kellett árut felhozatni és minden flottul gördülékenyen, időben a megbeszéltek szerint zajlott ami mindig mindenhol így kéne menjen. Csillagos 5ös, ne adják alább!

A futár után én rohangáltam a városban.

rettentő gyors precíz kiszállítás jó áron. maximálisan elégedett vagyok a szolgáltatással és külön köszönet az ajándékért!:-)

RENDBEN VOLT MINDEN

Teljesen meg vagyok elégedve a rendelés gyorsaságával is, a kiszállítás gyorsaságával is. Az általam rendelt termék pontosan olyan, amilyen a képen volt. Mivel törékeny a termék, rendesen be volt csomagolva, nehogy eltörjön.

Korrekt rendelésik folyamat.

Teljesen megfelelő, gyors, korrekt partner!

Minden rendben volt, segítőkész az ügyfélszolgálat és a megrendelt termékek is kifogástalan állapotban, gyorsan megérkeztek.

Én az ennyire frissen megjelent készüléknél,ha hétvége következik a kiszállításnál rákérdeznék a megrendelő a szombati kiszállítást kéri-e természetesen a vele járó plusz költséggel.A bolt a megrendelést villámgyorsan korrektül intézte az árszabásuk vevőbarát, csak így tovább.

Minden rendben volt, korrekt kiszolgálás, tájékoztatás
Üzletek
- 7623 Pécs, Megyeri u 59
-
7635
Pécs,
Pécs Árkád Bajcsy-Zs. u. 11
Telefon: 72/ 523 105Nyitva tartás: Hétfőtől szombatig: 09-20 Vasárnap: 10-18 óráig
-
7635
Pécs,
Bajcsy-Zs. u. 7
Telefon: 72/ 216 743Nyitva tartás: Hétfőtől péntekig: 08-18 óráig Szombaton: 09-13 óráig
- Interneten keresztül
- E-mailen keresztül
- Telefonon
- A vásárló adatai mindig titkosak
- Ügyfélszolgálat
- Rendelés-nyomonkövető rendszer
- Internetes bevásárlókocsi
- A webáruház kereshető
- A vásárlás regisztrációhoz kötött
- Garantált biztonság
- Személyes átvétel
- Futárszolgálat
- Pick pack pont
- Bankkártyás fizetés
- EuroCard / Mastercard
- Visa
- Fizetés banki átutalással
- Fizetés utánvéttel
- Készpénzes fizetés