Szukits.hu

Figyelem! A vélemények nem feltétlen valós vásárlásokon alapulnak, melyeket a pontszám kiszámításánál nem veszünk figyelembe!
Valós megrendelésen alapuló vélemény.
Ezen vélemények esetében nem bizonyítható, hogy az valós vásárláson alapulna.
Nézd meg a Szukits.hu legnépszerűbb termékeit!
Ezt a boltot még nem értékelték.
A szegedi székhelyű Szukits Kiadó 2011. óta már internetes áruházával is várja a könyvbarátokat!
Cégünk alapítója Szukits László 1921-ben kezdte meg tanoncéveit a könyvszakmában. Miután számos könyvkereskedésben segédként dolgozott, 1929. november 6-án nyitotta meg saját boltját Szegeden, a Kölcsey u. 3. szám alatt. Néhány éven belül Szukits könyvesboltok indultak Budapesten (1936.) és Pécsen (1937.) is, melyeket az alapító fivérei Zoltán és Tibor vezettek.
A harmincas évek végén jelentek meg az első Szukits könyvek - a komoly szépirodalmi művek mellett a szakkönyvek és a szórakoztató irodalom is képviseltette magát. A cég a háború alatt is folytatta tevékenységét, az egyre nehezedő körülmények ellenére. A testvérek egyike, Zoltán 1942. szeptemberében az orosz fronton elesett, Tibor pedig hadifogságba került és a Mariupoli hadifogoly táborban raboskodott 1948-ig. A háború után László vitte tovább a vállalkozást, egészen 1952-ig, amikor a céget államosították.
Az újrakezdés 1984-re tehető, amikor az alapító fia, Szukits László antikváriumot nyitott Szegeden. A rendszerváltást követően ismét lehetőség nyílott a magán könyvkiadásra, s ennek köszönhetően 1992-ben újraindult a kiadó tevékenysége is. Az elmúlt évtizedekben a vállalat a hazai könyvszakma egyik jelentős szereplőjévé vált. Ma a céget az alapító unokái: Szukits László és testvére, Szukits Gábor vezetik.

Üzletek
Rendelési lehetőségek
- Interneten keresztül
Extra szolgáltatások
- Ügyfélszolgálat
- Éjjel-nappal elérhető
- A webáruház kereshető
- Garantált biztonság
Szállítási módok
- Postai úton
Fizetési módok
- Bankkártyás fizetés
- Fizetés utánvéttel