Szerző: Horváth Istvánné Smid Anna Kiadó: Romi Suli Könyvkiadó Megjelenés: 2016 A CSICSERGŐ Zenei munkafüzet a hozzá tartozó olvasókönyvvel együtt fedi le a 2 éves zenei előképző teljes anyagát. A munkafüzet változatos módon (például 246 feladattal)
Boldogság Boldogság. Mindannyian vágyunk rá, hajszoljuk, dolgozunk érte. El akarjuk érni, ha pedig elértük, meg akarjuk tartani. Úgy beszélünk a személyes boldogságról, mint az élet csodálatos megoldóképletéről. Csak találjunk rá, és minden más magától
Megdöbbentő és igaz történet Phiona Mutesiről, az ugandai nyomornegyedből származó sakktehetségről. 2005-ben történt, hogy miközben a kilencéves Phiona Mutesi élelmet keresett, a bátyja nyomába er...
Demjén Ferenc sorban hatodik nagylemeze a Hat címet kapta. A lemez felvételei 1993 februártól júliusig tartottak. Közreműködött: Demjén Ferenc - ének Menyhárt János - gitár, vokál Závodi Gábor - billentyűs hangszerek, vokál Holló József - billentyűs
A hagyományoknak megfelelően ezúttal sincsenek sampler-ek, gépek, csak tiszta muzsika. A közreműködők rengeteg időt töltöttek stúdióban, és nyugodtan mondhatjuk, igazán csodálatos munkát végeztek. Egyetlen hangnyi dobgép vagy műhang sincs a korongon, de n
John Thompson's Easiest Piano Course Zongora, négykezes HL00416871 Tartalomjegyzék 1. Believe 2. C-h-r-i-s-t-m-a-s 3. Do You Hear What I Hear 4. Frosty The Snow Man 5. Here Comes Santa Claus (Right Down Santa Claus Lane)
Forrai Katalin Forrai Katalin könyve az alapfokú ének-zeneoktatás nélkülözhetetlen segédeszköze, amely a zenei kultúra továbbadásában, a magyar népzenekincs megismertetésében, a zenei készségek fejlesztésében nyújt szakmai, módszertani segítséget. A szint
Bad Company 1 Burning Up Written-By – Jones*, Ralphs* 4:02 2 This Love Written-By – Fretwell*, Howe* 1:21 3 Fame And Fortune Written-By – Ralphs* 3:35 4 That Girl Written-By – Howe*, Ralphs* 4:01 5 Tell It Like It Is Written-B
A 2oo2-ben megjelent interjúkötet folytatása fél évtized múltán: hogyan hatott a rengeteg változás a pszichológusra: egyetértéssel vagy ellenérzéssel találkozott? - a két rész most egy kötetben kerül az olvasókhoz.
A Szolfézskönyv zeneiskolásoknak 3. a Dobszay-féle szolfézskönyv teljesen megújított és átdolgozott kiadása. Az új tankönyv nemcsak küllemében vonzóbb, hanem számos új feladatot, műzenei szemelvényt és zenehallgatási anyagot is tartalmaz, amelyek a szolfé
Szerző: Tegzes György Kiadó: MÓRA KÖNYVKIADÓ Oldalszám: 168 oldal Megjelenés: 2017. október Kötés: Kartonált Kodály Zoltán zenepedagógiai munkássága - elsősorban az eléggé föl nem becsülhető 333 olvasógyakorlat - megadta a kulcsot a tanulóifjúság kezé
Grand Funk Railroad 1. Flight Of The PhoenixGrand Funk Railroad 2. Trying To Get AwayGrand Funk Railroad 3. SomeoneGrand Funk Railroad 4. She Got To Move MeGrand Funk Railroad 5. Rain Keeps Fallin'Grand Funk Railroad 6. I Just Gotta KnowGrand Funk
Tartalomjegyzék 1. All I Want For Christmas Is You 2. Believe 3. The Chipmunk Song 4. The Christmas Song (Chestnuts Roasting On An Open Fire) 5. Christmas Time Is Here 6. Do You Hear What I Hear 7. Feliz Navidad
Enola Holmes - A fekete batár esete Gyanús körülmények között meghalt fiatal nők, egy baljós fekete hintó az éjszaka közepén - Enola Holmes visszatér! A tizenöt éves Enola Holmes sikeres, független nőként él Londonban, miután végre nem kell rejtőznie h
Demjén Ferenc A Föld a szeretőm Demjén Ferenc 1991-ben megjelent nagylemeze. A felvételek az E stúdióban készültek 1991 szeptember-októberében. Közreműködott: Demjén Ferenc - ének Menyhárt János - gitár, vokál Závodi Gábor - billentyűs hangszerek, vokál
Demjén Ferenc Demjén Ferenc 1996-ban megjelent szólólemeze. Dallista: A Föld könnyei Hiányzol Sose add fel Még repülünk Egyetlen perc Vár reám egy angyal Sose volt szerelem Egyszer játszható boogie Törjél szét minden gátat Nem kell, hogy megbocsáss
Hegedű és zongora This collection presents 31 pieces by fifteen composers for the intermediate- to advanced-level player. Includes piano accompaniment part. Includes: JEAN-BAPTISTE ACCOLAY: Concerto No. 1 in A minor JOHANN SEBASTIAN BACH: Concerto No. 1 i
A Nekem 8 Demjén Ferenc nyolcadik szólólemeze, ami 1994-ben jelent meg. Közreműködött: Demjén Ferenc - ének Holló József - billentyűk, vokál Menyhárt János - gitárok, vokál Szentmihályi Gábor - dob Zsoldos Tamás - basszusgitár Dallista: 1. Nekem 8
Dobszay László: A hangok világa II. átdolgozott kiadása EMB 20027 Többéves munka eredményeként jelenik meg az alapfokú szolfézsoktatás első és meghatározó műve, A hangok világa sorozat 2. kötetének teljesen megújított és átdolgozott kiadása. A Szolfézsk
Bréking: a párizsi rendőrség az ünnepelt francia professzorasszony, Célestine Arosteguy megcsonkított holttestére annak otthonában bukkan rá. A gyilkos feltehetően evett a bal melléből. A kannibalizmus gyanúja a férjre, Aristide Arosteguy filozófusra tere
Lenny Kravitz 1. Are You Gonna Go My Way 2. Believe 3. Come On and Love Me 4. Heaven Help 5. Just Be a Woman 6. Is There Any Love In Your Heart 7. Black Girl 8. My Love 9. Sugar 10. Sister 11. Eleutheria
In Between jazz Formációnk a múlt év végén játszott a Magyar Rádió Márványtermében. A koncertet ez év februárjában adta le a Bartók Rádió. A meglepő siker, szeretetteljes fogadtatás, a kedves közönség határozott igénye ellenére sem tudunk
Orbán György A Kétágú síp bizonyos fokig folytatása Orbán gyerekeknek írott könnyű zongoradarabjainak, amelyeket Lakos Ágnes zongoraiskolája számára komponált, s amelyeket Varázserdő címmel az Editio Musica Budapest 2011-ben külön kötetben is megjelentet
Az Ad libitum sorozat kötetei tetszőleges hangszer-összeállítású duókat, triókat és kvartetteket tartalmaznak, könnyű, középhaladó és haladó nehézségi fokon. Az Ad libitum Családi muzsika köteteit elsősorban olyan családok és baráti társaságok számára ajá
Szerző: Nagy Erzsébet. EMB 14445 Tartalom: 1. Ismeretlen szerző: La Folia 2. Ismeretlen szerző: Tánc 3. Ismeretlen szerző: Angol tánc 4. Ismeretlen szerző: Tánc 5. Hove, J. van den: Canarie 6. Ismeretlen szerző: Gagliarda
Gordon Lightfoot Zongora, ének és akkordok Cotton Jenny Did She Mention My Name Don Quixote Dream Street Rose Early Morning Rain If You Could Read My Mind Rainy Day People Summertime Dream Sundown That's What You Get For Loving Me Way I Feel Wreck
Összeállította és közreadja Bali János. EMB 14132. Tartalom: 1. Kalenda maya (Estampida) 2. L'autr'ier tout sens (Rotrouenge) 3. d'Amiens, Guillaume: C'est la fins (Virelai) 4. En mai la rousee (Lai) 5. La quarte Estampie Real