1869-ben, tehát a kiegyezés után két évvel írta Jókai e regényt. Élményanyagul saját, eltörölhetetlen és egyre fényesedő emlékein kívül - ilyen akár a közelről látott bécsi forradalom, akár a Boksa Gergő alakjához hasznosított Rózsa Sándor - felhasznált leírt és elmesélt élményeket is, amelyeket főleg az 1860-61-ben mozgalommá szélesedő honvédemlékgyűjtés közben szedett össze. A szakirodalom természetesen igen sokat foglalkozott az író ezen sikere Akárcsak száz évvel ezelőtt, az iszlám világ, amely képzeletünkben a vakító fényben ragyogó roppant sivatagok, mecsetek és paloták színkavalkádját, a bazárok illatfelhőjét idézi - ma is képes elcsábítani a nyugatról érkezett utazókat. Akik ide látogatnak, ma is megigézve hallgatják a koránolvasók vagy az imára hívó müezzin kántálását, és elbűvölik őket Az ezeregy éjszaka meséinek csodálatos történetei. Ez a könyv az iszlám civilizáció aranykorának történelmét meséli el azzal a nem titkolt céllal, hogy felfedje az olvasó előtt a középkori iszlám világának báját és szépségét.
Az iszlám a kereszténység és a judaizmus mellett a harmadik nagy egyistenhívő vallás, egyben rendkívüli történelmi és kulturális jelenség. Az Arab-félszigeten, Mohamed próféta szülőhelyén szökkent szárba, és hatalmas területeket járt be a világon. Ez a könyv azért készült, hogy bemutassa ennek a civilizációnak a krónikáját egészen a kezdetektől, a beduin társadalmak korától, ami az iszlám bölcsője, s aminek öröksége, a törzsi társadalmi struktúra jellegzetességei ma is élnek és felismerhetők. Az arabok a VII. században kiözönlöttek a végtelen sivatagból, megdöntötték a kor két nagy politikai és katonai hatalmát, a Bizánci Birodalmat és a mezopotámiai Szászánida Birodalmat, a két szemet, ami Isten megbízásából fénybe borította a világotÓ. A meghódított területeken megalapították először az Omajjád Kalifátust, majd az Abbászida Kalifátust. Ez utóbbi tekinthető az iszlám civilizáció aranykorának, ebben a korban borult virágba az iszlám kultúra, többek között a filozófia, a tudomány és az irodalom. Az abbászida kalifák felvilágosult uralkodók voltak, akik igyekeztek elősegíteni a hatalmas birodalmukban élő heterogén etnikai elemek integrálódását az ummába, vagyis az iszlám közösségbe. Az Abbászida Kalifátus akkor bukott meg, amikor 1258-ban a mongolok elérték a birodalmi székhelyet, Bagdadot, habár a hatalmát a független kalifátusok és szultanátusok megalakulása már korábban aláásta, mivel a függetlenedési folyamatok szétforgácsolták az egységes birodalom erejét és tekintélyét.
A könyv utolsó fejezete a klasszikus iszlám kultúra legfontosabb területeit veszi sorra, amelyek nélkül nem érthetjük meg a jelenkori iszlámot, ezt az állandó mozgásban lévő jelenséget, amivel legfőbb ideje lenne kiegyeznünk.
