Milyen őrült szenvedélyek, milyen lázas eszmék mozgatják az embert és ragadják el a halála felé? Ezt a kérdést teszi fel Carlos Fuentes, amikor Diana Soren, vagyis az isteni Jean Seberg színésznő életéről és haláláról töpreng: a különös sorsú amerikai színésznőről, aki éppolyan magányos volt, amilyen szép és éppolyan erős, amilyen elpusztítható; aki a személyében és a kor egyik kiemelkedő mexikói írójával megélt izzón erotikus kapcsolatában egy egész nemzedék ideálját testesítette meg egy törékeny történelmi pillanatban, amikor a hatvanas évek illúziói még nem hunytak ki teljesen. A Diana, a magányos vadászban egy olyan, szexualitásában is kivételes nő arcképét látjuk, aki a saját bőrén tapasztalja meg annak a kornak a kétértelműségét, amelynek végül az áldozatául esik, egyszersmind megismerjük a vietnami háború nyugtalanító tanulságai nyomán s a hatvannyolcas diáklázadások elfojtása után kibontakozó Mexikó zűrzavaros világának a képét is. A Diana alakjai nyílt, kielégíthetetlen és sznob boldogságkeresésükben egyszerre találnak rá a szeretők paradicsomára pillanataik öröklétére és a rutinszerű pokolra, ami örök szerelmük pillanatnyisága." -Héctor Aguilar Camín, író Carlos Fuentes, korunk méltán egyik legkiemelkedőbb dél-amerikai írója. Az 1928-ban, Panamában született szerző később francia nagykövet, majd a Harvardi Egyetem professzora , számos nemzetközi irodalmi díj tulajdonosa. Az Artemio Cruz halála, a Terra Nostra, és a Laura Díaz évről évre szerzője, a Diana, a magányos vadászban köntörfalazás nélkül vall önmagáról; az íróról, a férfiről, az emberről.
