
Tompa László ERDÉLYI VÉGZET ALATT
- Megjelenés: 2007,
- Könyv kategória: Vers, eposz, Reményik Sándor és Áprily Lajos mellett Tompa László a helikoni triász harmadik tagja. Versei egy szenvedélyes, magányos lélek önvallomásai. Költészetében erős a kijutni akarás vágya Erdély hegyeinek bezártságából, a kisváros szűkös, kicsinyes életviszonyaiból nagyobb, hatalmasabb életlehetőségek közé. Verseiben tükröződő sajátos magánya a vidék magyar magánya, a tehetség körül terülő közönysivatag. S ez a magány rendre mind jobban felérződik és elmélyül, mert észreveszi, hogy nem az ő egyéni magánya csak, de magánya egy népnek, amelyből való, amellyel lelkileg is egy, a székelynek. Tompa László képviseli leginkább azt a magatartásmodellt, mely a kisebbségi lét nyomasztó valóságát elkerülhetetlen kényszerűségként fogta fel, és lírájában a sorson erőt vevő helytállást kötelező emberi-erkölcsi törvénnyé kovácsolta. Rá, az egyénre és költőre, valamint a sorstársaira nehezedő nyomás préselte, alakította ki nagy verseit, hozta létre motívumrendszerét az erdélyi magyarság - mint kultúrközösség - önmagára reflektáló, értékőrző és hagyományozó jelképeként is.
További ajánlatok (1)
Tompa László ERDÉLYI VÉGZET ALATT irodalom termékleírás
Szerző | Tompa László | |
---|---|---|
Kiadó | LAZI KÖNYVKIADÓ KFT. | |
Megjelenés | 2007 | |
Oldalszám | 112 | |
Eredeti cím | Erdélyi végzet alatt | |
Könyv kategória | Vers, eposz |
Gyártó: Tompa László
Termék: ERDÉLYI VÉGZET ALATT
Reményik Sándor és Áprily Lajos mellett Tompa László a helikoni triász harmadik tagja. Versei egy szenvedélyes, magányos lélek önvallomásai. Költészetében erős a kijutni akarás vágya Erdély hegyeinek bezártságából, a kisváros szűkös, kicsinyes életviszonyaiból nagyobb, hatalmasabb életlehetőségek közé. Verseiben tükröződő sajátos magánya a vidék magyar magánya, a tehetség körül terülő közönysivatag. S ez a magány rendre mind jobban felérződik és elmélyül, mert észreveszi, hogy nem az ő egyéni magánya csak, de magánya egy népnek, amelyből való, amellyel lelkileg is egy, a székelynek. Tompa László képviseli leginkább azt a magatartásmodellt, mely a kisebbségi lét nyomasztó valóságát elkerülhetetlen kényszerűségként fogta fel, és lírájában a sorson erőt vevő helytállást kötelező emberi-erkölcsi törvénnyé kovácsolta. Rá, az egyénre és költőre, valamint a sorstársaira nehezedő nyomás préselte, alakította ki nagy verseit, hozta létre motívumrendszerét az erdélyi magyarság - mint kultúrközösség - önmagára reflektáló, értékőrző és hagyományozó jelképeként is.