
Petőfi Sándor A PUSZTA, TÉLEN
- Megjelenés: 2009,
- Nyelv: magyar,
- Könyv kategória: Vers, eposz, Felkértük a Nap Kiadó költő szerzőit: Ágh Istvánt, Csokits Jánost, Csoóri Sándort, Deák Lászlót, Ferencz Győzőt, Kodolányi Gyulát, Lator Lászlót, Lukács Sándort, Papp Zoltánt, hogy a legkedvesebb 5 Petőfi-versüket nevezzék meg, és rövid esszében mondják is el, hogy miért azt választották. Nehéz feladat volt, az 5 vers próbára tette a felkért költőket, mert mindőjüknek több „legkedvesebb Petőfi” volt a tarsolyában. Ámde a szigorú válogatás igen érdekes eredményt hozott: néhány vers választásában volt csak átfedés, szinte mindenki más-más 5 Petőfi-verssel rukkolt elő, mintegy önmagát is jobban bemutatva ezáltal. A könyv 2 ciklusra oszlik. Az első ciklus a választott Petőfi-versek, időrendben. A második ciklusban 9 rövidebb-hosszabb esszének mondható műfajú „magyarázat” következik, melyben a válogató költők megindokolják döntésüket. Van, aki általában ír Petőfi-élményéről, van, aki versenként mondja el válogatása mikéntjét, van, aki filológusként mutatkozik be. Az Utószóban a 2006-ban elhunyt Domokos Mátyásnak egy 2000-ben született írását tesszük közzé, melyben (egy szavalóverseny zsűrielnökeként mondott beszédében) „igazolja” nekünk, hogy Petőfi Sándor a mai napig a legnépszerűbb és legismertebb magyar költő.
További ajánlatok (1)
Petőfi Sándor A PUSZTA, TÉLEN irodalom termékleírás
Szerző | Petőfi Sándor | |
---|---|---|
Kiadó | NAP KIADÓ KFT. | |
Megjelenés | 2009 | |
Nyelv | magyar | |
Oldalszám | 128 | |
Eredeti cím | A puszta, télen | |
Kötésmód | cérnafűzött keménytáblás | |
Méretek | 116x203x11 mm | |
Könyv kategória | Vers, eposz |
Gyártó: Petőfi Sándor
Termék: A PUSZTA, TÉLEN
Felkértük a Nap Kiadó költő szerzőit: Ágh Istvánt, Csokits Jánost, Csoóri Sándort, Deák Lászlót, Ferencz Győzőt, Kodolányi Gyulát, Lator Lászlót, Lukács Sándort, Papp Zoltánt, hogy a legkedvesebb 5 Petőfi-versüket nevezzék meg, és rövid esszében mondják is el, hogy miért azt választották. Nehéz feladat volt, az 5 vers próbára tette a felkért költőket, mert mindőjüknek több „legkedvesebb Petőfi” volt a tarsolyában. Ámde a szigorú válogatás igen érdekes eredményt hozott: néhány vers választásában volt csak átfedés, szinte mindenki más-más 5 Petőfi-verssel rukkolt elő, mintegy önmagát is jobban bemutatva ezáltal. A könyv 2 ciklusra oszlik. Az első ciklus a választott Petőfi-versek, időrendben. A második ciklusban 9 rövidebb-hosszabb esszének mondható műfajú „magyarázat” következik, melyben a válogató költők megindokolják döntésüket. Van, aki általában ír Petőfi-élményéről, van, aki versenként mondja el válogatása mikéntjét, van, aki filológusként mutatkozik be. Az Utószóban a 2006-ban elhunyt Domokos Mátyásnak egy 2000-ben született írását tesszük közzé, melyben (egy szavalóverseny zsűrielnökeként mondott beszédében) „igazolja” nekünk, hogy Petőfi Sándor a mai napig a legnépszerűbb és legismertebb magyar költő.