Izgalmas önéletírás vagy tipikus sorstörténet? Mindkettő egyszerre: a kívülálló szemével megírt belső utazás, amelynek állomásai az ismert televíziós korai éveinek fordulópontjait tárják elénk, tömören bemutatva a 20. század emberpróbáló viharait.Kisneufeld a múlt század harmincas éveiben született, a háború és az üldöztetés borzalmait kiskamaszként kell átélnie a negyvenes években, majd idős nagymamájával egyedül próbál boldogulni az ötvenes é Vitray Tamás, a magyar televíziózás legendás, sokak által tisztelt és szeretett személyisége olyan dolgokról mesél ebben a könyvében, amelyekről még sosem szólt. Merész és nagy belső fegyelmet igénylő munkát végez: végigjárja gyermekkora viszontagságos tájait, hogy sem magát, sem környezetét nem kímélő éleslátással összerakja múltja darabjait. Sajátos helyzetbe hozza magát: most ő a riporter és a riportalany is egy személyben. Ám – ahogyan tőle ezt a műsorain keresztül megszokhattuk – most sem elégszik meg egyszerű, unalomig ismert formával, egy szimpla önéletrajzi regénnyel vagy riportkönyvvel. Vitray Tamás saját magával, saját magáról is úgy beszél, ahogyan híres műsoraiban a beszélgetőtársaival, beszélgetőtársairól. Figyel. Reflektál. Összerak. Megért. Új összefüggéseket fedez fel. Egyetlen felesleges szava, kérdése sincs. Határozottan, egyértelműen peregnek a szavai. Vitray analízis helyett szintézist teremt, az értelem és érzelem, a drámai jelenlét szintézisét. Mert nem az a lényeges ebben a visszaemlékezésben, hogy a megélt örömök mellett mennyi borzalom és fájdalom hatotta át ezt a gyerekkort, hanem az, miként lehetett túlélni, és mit lehetett kezdeni vele. S noha látszólag egyetlen szó sem esik arról, hogy milyen utak, csalódások, remények, újrakezdések vezették őt el a Magyar Televízió épületéig, a Kiképzés mégis erről a kalandnak egyáltalán nem nevezhető, ám „kiképzésnek” joggal tartható, küzdelmes útról szól. A kezdetekről, a lehetőségekről, amelynek végén ott áll egy ember, aki (új) nevet szerez magának, s egy ország emlegeti őt így: „A Vitray”.
