Előző termék
 A REMÉNY RABJAI
A REMÉNY RABJAI
3 219 Ft-tól
Következő termék
Neosz Kft. Indokína (Dvd)
Neosz Kft. Indokína (Dvd)
759 Ft-tól
 Vendetta dráma
TOP 2

Vendetta

1 300 Ft-tól
ÁRFIGYELÉS
  • Az 1800-as évek második felében tízezer számra érkeztek az olasz bevándorlók az ígéret földjére, Amerikába, azon belül is New Orleans kikötőjébe, hogy ott találjanak maguknak új, jobb megélhetést. Sokak mellett a gazdag helyi pénzember, Mr. Houston (Christopher Walken) is hatalmas hasznot húz a munkásokból, ám már ő sem nézi jó szemmel, amikor a már kialakult elit tagjai mellett két olasznak is egyre nagyobb vagyont sikerült felhalmoznia. Ezért Houston – nem válogatva az eszközeiben - a dokkok feletti teljes hatalom megszerzésére tör és a háttérből irányítva koholt vádak alapján megpróbálja tönkretenni olasz versenytársait. A rendőrfőnök (Clancy Brown - Hegylakó) azonban átlát a tervein és megpróbálja Houston útját állni, ám nem sokat tehet, ugyanis meggyilkolják, a tett elkövetésével pedig húsz olaszt vádolnak meg, akiket azonnal le is tartóztatnak. A történet a korrupció hatalmát, az emberi gátlástalanságot, az igazságért való küzdelmet, a becsület értékét és a bosszú hiábavalóságát meséli el. Ezek egy véres napon, 1890-ben az amerikai történelem legszörnyűbb lincselésébe torkollottak...
Hirdetés
Tartózkodási helyed:
Hirdetés

Vendetta dráma árgrafikon

Árfigyelés