A monitorok technológiájának áttekintése
Monitor vásárláskor jelenleg két típus közül választhatsz: vehetsz CRT vagy LCD képernyőjű modellt. De ez nem lesz már így sokáig: a számítástechnika kezdeteitől jelen levő, hatalmas méretű CRT monitorok már kezdenek elavulni, nemsokára talán teljesen felváltja őket a laposképernyős LCD.
Néhány PC-játékos és profi grafikus még ragaszkodik a CRT monitorhoz, azonban a számítógép használók többsége már LCD-t választ. Így aztán CRT monitorokat már egyre kevésbé lehet kapni, akár online, akár hagyományos áruházakban keresgélünk, és sok gyártó már abbahagyta a gyártásukat. Néhány cég (pl. a Dell vagy a HP) még olcsón árusítja őket, általában PC-vel együtt.
Bár eltűnőben vannak, a CRT monitorok lekőrözik az LCD-ket néhány szempontból: ilyen például a színhűség, a látószögek és a kontraszt. Míg az LCD-k gyakran csak korlátozott számú színt tudnak használni (ált. 16.7 milliót), addig a CRT-k bármilyen színt képesek megjeleníteni – ez főleg a profi grafikusok számára nagy előny. Ezen kívül a CRT-ket bármilyen szögben lehet nézni, míg az LCD-k esetén a képernyő elhomályosul és a kontraszt felerősödik, ha túl nagy látószögből próbáljuk használni.
Az LCD-k egy nyilvánvaló előnye a kisebb helyigény, de ezen kívül is sokmindenben jobbak a CRT monitoroknál. Fényesebb a képernyőjük, ami hasznos erősen megvilágított irodákban való használatkor, tisztábban látható, élesebb rajtuk a szöveg, nincsenek torzulások és vibrálás - ezek a problémák a CRT monitornál ugyanis gyakran előfordulnak, és a szem túlzott megerőltetéséhez vezethetnek. Az LCD-k már a mozgóképek megjelenítésében is beérték a CRT-k minőségét, amelyek valaha még az élen jártak ebben. Sok LCD-gyártó terméke egyre rövidebb válaszidőket nyújt, így a rajtuk lejátszott mozgóképeken nem jelennek meg torzulások és szellemképek.
Az LCD-k még mindig drágábbak egy kicsit a CRT monitoroknál, például egy rendes 17 inches LCD kb. 50 ezer Ft-ba kerül, míg egy ugyanekkora CRT már 30 ezerért elvihető. Igaz, a 17 inches LCD akkora hasznos képernyőterülettel rendelkezik, mint egy 19 inches CRT, ami szintén kb. ugyanennyibe kerülne (természetesen az ár a gyártótól és az eladótól is függ).
Lassan még újabb technológiák tűnnek fel a piacon - például a LED háttérmegvilágítással rendelkező LCD – de ezek a modellek még túl drágák az átlagfelhasználónak (akár milliós nagyságrendben is lehet az áruk).
A piaci viszonyok miatt és mert az LCD-k teljesítményben lassan elérik a CRT-ket, ismertetőnkben leginkább az LCD-k vásárlására koncentrálunk. A választék legnagyobb részét a különböző LCD-k teszik ki, de ha az előbbiek ellenére ragaszkodsz a CRT monitorhoz, nem kell sokat válogatnod, hiszen a technológia fejlődésének következtében nagyon kevés különbség van a különböző márkák és modellek teljesítménye között. Így valószínűleg meg fog felelni az igényeidnek, bármelyiket is választod – feltéve, ha az nem a legolcsóbb és legigénytelenebb darab lesz.