Következő termék
Jonas Jonasson A százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik
Jonas Jonasson A százegy éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik
2 980 Ft-tól
Károlyi Mihályné EGYÜTT A SZÁMŰZETÉSBEN - EMLÉKEZÉSEK irodalom 1 kép

Károlyi Mihályné EGYÜTT A SZÁMŰZETÉSBEN - EMLÉKEZÉSEK

750 Ft-tól
Árak - 3 ajánlat
  • Megjelenés: 2011,
  • Nyelv: magyar,
  • Könyv kategória: További könyveink,
  • "Ha most visszatekintek életemre, úgy érzem, kiemelkedő vonása annak a kapcsolatnak az egyedülálló volta, teljessége, mely Mihályhoz fűzött. Minden fontos dologra egyformán reagáltunk. Teljesen őszinték voltunk egymáshoz, s tudtuk, hogy bármilyen hibát követünk is el, egymáshoz való hűségünk, szeretetünk sosem szenved csorbát. A hűség – a lélek hűsége. Az ilyen lelki, szellemi harmónia után sóvárog a legtöbb asszony, s ez az, ami az élet legritkább, legbecsesebb adománya, s nincs a világon semmi, ami pótolná azt. Nem értettük meg az olyan embereket, akik büszkék voltak arra a társadalmi helyzetre, amelybe véletlenül beleszülettek; büszkék voltak valamilyen fajhoz, nemzethez, osztályhoz, családhoz tartozásra; büszkék voltak olyasvalamire, ami nem volt személyes érdemük. Ez a magatartásunk szinte teljesen elidegenített bennünket a világtól. Sosem éltünk fél-életet. Úgy éreztük, hogy a legnagyobb bűn a közöny, és hogy Dante helyesen tette, amikor Poklában különleges helyet biztosított a langyosaknak. Hittünk a kollektív lelkiismeretben, hittünk abban, hogy végső fokon mindenki felelős a világban történő rosszért, és hogy mindenkinek kötelessége enyhíteni az emberi szenvedéseket… Teljes életet akartam, elfogadva a szenvedést is, mert hozzá tartozik." Ez a kötet az Együtt a forradalomban folytatása: az emigrációs évek története, és egy lenyűgöző emberi kapcsolat, közös sors megragadóan őszinte rajza. A verseket Tótfalusi István fordította. Szakmailag ellenőrizte Hajdu Tibor.
Tartózkodási helyed:

Károlyi Mihályné EGYÜTT A SZÁMŰZETÉSBEN - EMLÉKEZÉSEK irodalom termékleírás

Szerző Károlyi Mihályné
Kiadó EURÓPA KÖNYVKIADÓ KFT.
Megjelenés 2011
Nyelv magyar
Oldalszám 484
Eredeti cím Együtt a száműzetésben
Kötésmód ragasztott keménytáblás
Méretek 152x203x35 mm
Könyv kategória További könyveink

Gyártó: Károlyi Mihályné

Termék: EGYÜTT A SZÁMŰZETÉSBEN - EMLÉKEZÉSEK

"Ha most visszatekintek életemre, úgy érzem, kiemelkedő vonása annak a kapcsolatnak az egyedülálló volta, teljessége, mely Mihályhoz fűzött. Minden fontos dologra egyformán reagáltunk. Teljesen őszinték voltunk egymáshoz, s tudtuk, hogy bármilyen hibát követünk is el, egymáshoz való hűségünk, szeretetünk sosem szenved csorbát. A hűség – a lélek hűsége. Az ilyen lelki, szellemi harmónia után sóvárog a legtöbb asszony, s ez az, ami az élet legritkább, legbecsesebb adománya, s nincs a világon semmi, ami pótolná azt. Nem értettük meg az olyan embereket, akik büszkék voltak arra a társadalmi helyzetre, amelybe véletlenül beleszülettek; büszkék voltak valamilyen fajhoz, nemzethez, osztályhoz, családhoz tartozásra; büszkék voltak olyasvalamire, ami nem volt személyes érdemük. Ez a magatartásunk szinte teljesen elidegenített bennünket a világtól. Sosem éltünk fél-életet. Úgy éreztük, hogy a legnagyobb bűn a közöny, és hogy Dante helyesen tette, amikor Poklában különleges helyet biztosított a langyosaknak. Hittünk a kollektív lelkiismeretben, hittünk abban, hogy végső fokon mindenki felelős a világban történő rosszért, és hogy mindenkinek kötelessége enyhíteni az emberi szenvedéseket… Teljes életet akartam, elfogadva a szenvedést is, mert hozzá tartozik." Ez a kötet az Együtt a forradalomban folytatása: az emigrációs évek története, és egy lenyűgöző emberi kapcsolat, közös sors megragadóan őszinte rajza. A verseket Tótfalusi István fordította. Szakmailag ellenőrizte Hajdu Tibor.

Károlyi Mihályné EGYÜTT A SZÁMŰZETÉSBEN - EMLÉKEZÉSEK irodalom árgrafikon

Árfigyelés