Bejelentkezés Regisztráció    


Milyen Tablet PC való nekem?

Nagyon nehéz jó tanácsot adni a táblagép vásárlásához. A fő gond az, hogy annyira gyorsan fejlődik manapság a számítástechnikának ez a területe, hogy amit ma leírunk, az lehet, hogy fél év múlva már elavult dolognak számít. Ennek ellenére most megpróbálunk valamiféle rendet teremteni ebben a témában.


Táblaszámítógépek és tabletek

Táblagépnek több mindent is mondanak manapság. Architektúra alapján két fajta táblagépet vehetünk, ezek oly mértékben különböznek egymástól, hogy összekeverésük igen nagy problémát okozhat, lássuk, melyik micsoda!


A tabletek megjelenése

Csakúgy, mint az e-book olvasók, a tabletek termékkategóriája is rendkívül újnak számít: habár már voltak kezdeményezések az Apple iPadja előtt is, ám ezek mindegyike megelőzte a korát, így dugába dőltek, nem lettek sikeresek. Mostanság azonban a netezés új aspektusai kerültek előtérbe: a blogolás mondhatni „kezd kimenni a divatból”, az énblogok helyét kezdik átvenni a közösségi alkalmazások és mikroblog-rendszerek – a Twitter, a Tumblr, illetve a legnagyobb, a Facebook. Emellett megjelentek a widgetek, amelyek kvázi minialkalmazások, a segítségükkel pedig sokkal könnyebben és gyorsabban oszthatjuk meg a nagyvilággal, hogy épp mi és hol történik velünk.

Az okostelefonok gyors elterjedése hozta magával azt az igényt, hogy jó lenne, ha az okostelefonok „testvéreként” használhatnánk egy olyan hardvert, amely nagyobb, mint egy mobil, többet is tud, ám hordozható, gyors és könnyen kezelhető. Nagyszerű érzékkel jött rá erre Steve Jobs, az Apple cég feje, amikor piacra dobta az iPad névre hallgató tabletet 2010-ben – habár a szakértők nem tudták mire vélni az iPad megjelenését (ugyanis több olyan funkciót hiányoltak belőle, amit azóta a második verziós iPad már bevezetett), hamar kiderült, hogy erre a termékre valóban valós igény van, így a többi gyártó is gyorsan igyekezett felzárkózni az Apple mellé. A továbbiakban összehasonlítjuk a tableteket a laptopokkal, valamint bemutatjuk a négy nagy rendszert, hogy könnyebb legyen a választás.

Összesen négyfajta nagyobb tablet-architektúra közül választhatunk gyártó, illetve operációs rendszer szerint: Apple iPad 1 és 2, Android-alapú tabletek, a HP tabletjei és a Blackberry PlayBook. A következő oldalakon bemutatjuk az egyes tabletfajtákat, hogy könnyebb legyen a választás.A diákoknak (és mindazoknak, akiknek szűkösek az anyagi kereteik és nap mint nap magukkal szeretnék hurcolni laptopjukat) olyan modellek az ideálisak, amik nem túl drágák, kicsik, így könnyen hordózhatóak, mégis robosztusak és strapabírók.


 
 1  2 3 4