A Samsung legújabb monitorát tiszta szívből ajánljuk bárkinek, már csak azért is, mert teljes értékű HDTV-ként is megállja a helyét: a szokványos feladatok ellátása mellett tévézésre és filmnézésre is kiváló. A készülék már a korábbi bemutatók alkalmával is abszolút meggyőző volt, a mély feketéje, a szép színei és a rendkívül jó kontraszt miatt lenyűgözte a közönséget, és akkor a tonnányi funkcióról és a meseszép dizájnról még nem is beszéltünk.
A NEC új LCD-monitort mutatott be a múlt héten, sőt mi több, olyan modellel rukkolt elő, amelyet egy új MultiSync-sorozat bemutatkozó tagjának szán. A P-szériás megjelenítők közül a P241W máris elnyerte a tetszésünket, elvégre nemcsak szélesvásznú képet és 24 hüvelykes képátlót ígér, hanem megfizethető áron kínál profi megoldást grafikusoknak és fotósoknak. Lássuk!
Újabb terméket mutatott be az Apple, amelyre vélhetően a cupertinói cég minden hívője keselyűként fog lecsapni. A cég kütyüi és gépei közé dizájn tekintetében tökéletesen passzoló monitor persze már önmagában tetszhet a rajongóknak, az új készülékről azért nem árt tudni, hogy másban is kiváló: például, hogy a világ első megjelenítője, amit már a Thunderbolt csatlakozóval szereltek fel, ez pedig a képességeire is jótékony hatással van.
A Samsung monitorait sosem érhette különösebb panasz, sőt ha kifejezetten jó készüléket kellene ajánlanunk, akkor is a gyártó választékából mondanánk egy típust: például a PX2370-et. Ez a darab abszolút az egyik legjobb TN-paneles monitor, dizájnban, árban, teljesítményben is az élen jár, ráadásul nem egy érdekes funkcióval is felvértezték.
Véletlenül jött ki így, hogy megint Sony és megint 3D, de a múlt héten bemutatott 3D Display mellett akkor sem mehetünk el szó nélkül. Az új készülék elsősorban a PlayStation 3-tulajdonosoknak tartogat extrákat, de természetesen teljes értékű 3D-s monitorként is megállja majd a helyét, ha megjelenik az ősz folyamán. Lássuk, mi jót tud a játékos monitor!
Minden tiszteletünk azoké, akik nap, mint nap monitorokat tesztelnek, próbálnak ki. Manapság ezen a területen is nehéz kiemelkedőt alakítani a gyártóknak, ezek ismeretében pedig végképp nehéz megmondani, miért olyan érdekes az LG új monitora. Elvégre ez is csak egy fekete megjelenítő, némi extra képességgel és egészen jó árral – és mégis.
A Samsung hamarosan boltokba kerülő monitora rendkívül furcsa szerzet, ugyanis pontosan az a legkevésbé izgalmas benne, hogy egy megjelenítővel van dolgunk. A Central Station legfőbb érdekessége, hogy a talpa egy dokkoló-állomásba torkollik, ahova mindenféle eszközt csatlakoztathatunk, majd a laptopunkról, vezeték nélkül használhatjuk azokat. Zavaros? Elmagyarázzuk!
Már megint Asus-termékekkel foglalkozunk, azonban ezúttal a gyártó új monitorsorozatát vesézzük ki. A vállalat a napokban mutatta be az új készülékeket, amelyek nem csak csodaszép képet, hanem óriási betekintési szöget és környezetbarát működést is ígérnek. Az Asus Designo ML-széria három modellel jelentkezik: az ML229H 21,5, az ML239H 23, míg az ML249H 24 hüvelykes képátlóval rendelkezik, s bár mi az utóbbi emeljük ki, de a specifikációk jórészt megegyeznek mindegyik monitornál.
Bár a BenQ EW2420 első ránézésre semmiben nem különbözik egy átlagos LED háttérvilágítást kapó monitortól, az új modell valójában ennél fontosabb szerepet tölt be, ugyanis az egyik első készülékről beszélünk, amelyik A-MVA panelt kapott. Az MVA technológiára épülő technológia révén nem csak nagyobb látószöghöz, de szebb színekhez és jobb kontrasztarányhoz juthatunk hozzá, mintha egy TN panelt néznénk.
Bár a harminchüvelykes monitorok nem tartoznak éppen a legnépszerűbb termékek közé, a HP nem rizikózott, s a ZR30w-t ebben a méretkategóriában indította útjára. Szerencse, úgymond, hogy a gyártók rászoktattak bennünket az LCD-panelekre, így legalább nem kell új íróasztalt vennünk ahhoz, hogy ez a hatalmas jószág elférjen a jelenleg használt bútorunkon.
A Samsung SyncMaster FX2490HD különleges állatfajta, hiszen jószerivel minden megtalálható rajta, ami egy HDTV-hez alapvető követelmény lenne, s bár a gyártó is monitorként nevezi meg a terméket, kétségtelen, hogy ennél sokkal több területen állhat a rendelkezésünkre. Maradjunk annyiban, hogy a készülék tévéként is megállja a helyét, ráadásul olcsó is, ami miatt külön pirospontot vagyunk kénytelenek felírni neki.
A Dell az ST2420L típusú monitorával nem árul zsákbamacskát: a hatvanezres árhoz mértén korrekt minőségű megjelenítőt ígér, amely ennek tetejébe nem fogyaszt sokat, ráadásul külsőre is szép; szolid eleganciájával minden dolgozószobának ékességére lehet.
Egy 24 hüvelykes monitor nemrég még megfizethetetlen kategóriába tartozott, mostanában azonban bőven a 100 000 forintos álomhatár alatt mozog az áruk - még az olyan dizájnra kihegyezett, minőségi darabok is, mint az LG Flatron W2486L.
Milyen monitort kaptunk nemrég 70 ezer forint körül? Öt éve még egy 17 hüvelykes TFT is épphogy kijött ennyiből, de pár éve is csak 19 incheset kaptunk ennyiért. Most pedig itt ez a hatalmas, "csodaszép szörnyeteg", az Acer S243HL.
No, nézzük, mik kerültek fel az Olcsobbat.hu-ra mostanában. Nocsak, egy csomó monitor, és köztük egy igazán igényes darab is: A HP LE2201W modellje.
A bekeretezett papírkép, amelyen családunk, gyermekünk, kiskutyánk látható, már "annyira huszadik századi"! Egyre nagyobb divat a digitális képkeret. De mi is ez tulajdonképpen?
Ha valaki azt hitte volna, hogy a 3D-s élményekért minimum speciális moziba kell menni, és otthon az ilyesmi még sci-fi, az tévedett. Ráadásul nem csak filmek, de játékok is támogatják a technológiát. Egy bivaly monitor mellett egy új hardver az élmény alapja: a NVIDIA GeForce 3D Vision Kit.
Először is, elnézést kell kérnem, hogy pár napig frissítés nélkül hagytam az olcsóságok rajongóit, de ledöntött a lábamról a vírus. No, de ez meg is adja az apropóját a mai postnak, ugyanis arról a monitorról szeretnék megemlékezni, amit napokon keresztül bambultam a betegágyból - mit ad az ég, ugyanarról a monitorról van szó, amelyik az olcsobbat.hu legnépzerűbb monitora manapság: Ő a Samsung SyncMaster 943W.
Monitorok ezrei figyelnek minden kirakatban, és ugyan a TFT monitorok is egyre olcsóbbak, még jó sokan forgalmaznak hagyományos CRT monitorokat. A Horizon 7002DF11 pedig "A" legolcsóbb. Pont.
A környezettudatosan előállított termékek a számítástechnika legújabb "divatjának" számítanak - és végre egy tényleg hasznos divat! Valamennyi Lenovo ThinkVision monitor megkapta az EPEAT "Arany" és a “Green Guard” minősítését. A ThinkVision L174 sem kivétel.