Akik az igazán igényes házimozizás hívei, ugyanakkor fontos számukra a sokrétű tudás, a komoly képességarzenál, és hogy mindez egy minél kisebb és praktikusabb méretű „dobozban” öltsön testet, azoknak a figyelmébe ajánlom a HDI Dune, Dune HD médialejátszó sorozatát. Sokan joggal kérdezhetik most, hogy, ha egy médialejátszót sikerült belegyömöszölni egy kisebb szótár méretű dobozba, akkor mégis hogyan lehet okosabb, mint egy nálánál jóval nagyobb készülék? Íme, az érveik.
Sokszor mondtuk már, manapság nem mindenkinek van igénye, sőt pénze arra, hogy csúcskategóriás hi-fi tornyot vásároljon zenehallgatásra, no meg persze az óriási népszerűségnek örvendő MP3-formátum korában nem is feltétlenül van értelme ennek: a tömörített állomány révén sok apró részlet tűnik el a dalból, ehhez pedig felesleges súlyos összegeket költeni a legmodernebb rendszerekre. A hangos zenehallgatás, mint olyan, persze nem tűnt el, ezért az MP3-lejátszókhoz és okostelefonokhoz most három ígéretes dokkolót mutatunk be.
Hordozható kütyük is kaphatnak 3D-s kijelzőt, ám ez esetben a gyártónak célszerű olyan technológiával előrukkolnia, amely esetében a térbeli hatáshoz nincs szükség különleges szemüvegre – ezt még a 3D-s nagyöreg, a Sony is elismeri. A Gadmei legújabb hordozható médialejátszója ilyen eszköz lesz: LED háttérvilágítású panele 3D-s megjelenítésre is képes, és azt szemüveg nélkül is élvezhetjük.
Az iPod nano-nak nem sok kihívója volt eddig: a parányi méretű, akár karóraként is hordható MP3-lejátszó magasan verte a kategória mezőnyét. Érintőkijelzője és a számtalan elérhető funkció egyedivé tették a kütyüt, alaposan össze kell tehát szednie magát annak, aki megpróbálkozik a legyőzésével. A Creative most éppen erre készül: a nemrég bejelentett ZEN Style M300 szinte egy az egyben a nano koncepciójára építkezik.
Az A.C. Ryan Playon! médiamegosztóit eddig sem érhette panasz: ezek az eszközök gyakorlatilag bármilyen médiaformátummal megbirkóztak, és számtalan külső eszközt csatlakoztathattunk hozzájuk. Ezt az irányvonalat képviseli a HD Mini 2 is, azonban az új kütyü specifikációit továbbfejlesztették, itt-ott átalakították, és persze az újdonságok sem maradtak ki belőle.
A Samsung Galaxy család már így is számos tagot tudhat a háta mögött, s a koreai gyártó további bővítéseket tervez. A tavasszal boltokba kerülő Galaxy Player például kifejezetten érdekesnek tűnik, ugyanis az új kütyü kvázi nem más, mint egy Galaxy S mobiltelefon, amiben nincs 3G-vevő, és nem is lehet vele telefonálni – legalábbis a hagyományos módon.
Már a blog keretein belül is foglalkoztunk az Asus egyik O!Play médiamegosztójával, s már akkor sem panaszkodhattunk a termékre. Nincs ez másképpen a HD2-vel sem, amely bár külsőre kissé retro hangulatot áraszt magából, lényegében egy nagyon is korszerű, funkciógazdag eszközzel van dolgunk. A HD2 ráadásul kifejezetten jó vételnek számít ilyen áron – lássuk miért!
Az Xtreamer nevet viselő, viszonylag ismeretlen vállalat nagy fába vágta a fejszéjét: olcsón, erős médialejátszásra alkalmas PC-t szeretnének összerakni. Bár az Ultrát csak a márciusi CeBIT-en fogják formálisan is bejelenteni, az eszköz hivatalos weboldala honlapja már él, ahonnan kiderült, hogy mire számíthat az, aki 200 euróból – merthogy ennyiért vesztegetik majd a gépet – akar médiamegosztót vásárolni.
Nagyot kell manapság villantania egy hordozható médialejátszónak (ne sértsük meg ezeket a készülékeket a flegma „MP3-lejátszó” megnevezéssel), ha fel akarja kelteni a vásárló érdeklődését, hiszen manapság már egy mobiltelefon is betöltheti ezeknek az eszközöknek a szerepét. Egyetlen dologban viszont még könnyű győzni: a felhasználó rendelkezésére bocsátott szabad tárhelyben.
Hosszas várakozás előzte meg a D-Link Boxee Box megjelenését: a médiamegosztót 2009-ben jelentették be, ami ugyan nem tűnik olyan távoli időpontnak, viszont megváltozott ez-az az efféle eszközök piacán, szóval nincs egyszerű dolga a Boxnak. Apropó boksz: az elnevezés egyáltalán nem véletlen, elvégre a D-Link eszköze tökéletes kockaformát kapott.
Kifejezetten filmnézésre alkalmas PC-t építeni jó dolog, de nem feltétlenül a legbölcsebb és legkényelmesebb megoldás. Az utóbbi időben töretlen népszerűségnek örvendenek a médiamegosztók, amelyek ráadásul nem csak hasznosak, de az elmúlt években fokozatosan váltak egyre kifinomultabbá, gyakorlatilag mindent képesek lejátszani, temérdek extrát csalhatunk elő belőlük, ezen felül kiválóan integrálhatóak a házimozirendszerünkbe.
Rendhagyó módon ma nem terméket ajánlunk, hanem egy szezonális Olcsobbat.hu aloldalt: a nyári kánikula, az utazás, a pihenés, a szórakozás kellékeit gyűjti össze az Olcsobbat.hu Frissítő Ajánlatok aloldala.
Vannak, akik úgy gondolják, nem szeretnének csak márkanév miatt többet fizetni valamiért - lehet, hogy nekik van igazuk, ki tudja. Mindenesetre mp3 / mp4 lejátszók között vannak az iPod-on kívül jófajta megoldások igazán kedvező áron. Ilyen például az iRiver E200-at.
Az Olcsobbat.hu legnépszerűbb navigációs berendezése a Navon N470. Vajon minek köszönhető ez a siker? Maga a készülék sem rossz, az iGo Amigo rendszer eleve sokak fantáziáját megmozgatja, az ár pedig csak hab a tortán.
Nem mindegy, mi szól az autóban, ám tévhit, hogy csak a méregdrága autós hifik az igaziak. A JVC KD-R35E CD-s autórádió ráadásul extrákkal is rendelkezik.
Apró kis ékszernek tűnhet a Sony NWZ-B142 mp3 lejátszó, pedig óriási hangja, csúcs hangminősége és pár meglepő tulajdonsága több annál.
Nem szeretek készülékeket bántalmazni, de sajnos úgy alakult, hogy kedvenc Sony Ericsson T700-as mobiltelefonom egy szerencsétlen baleset folytán atomjaira esett szét. Emlékének méltó utódot szeretnék választani, olyat, amelyik nem hatalmas batár, nem tud mindent, de kicsi, elegáns, tökéletes mp3 lejátszó és sokáig bírja. A jogutód csodák csodájára a Sony Ericsson W705 walkman-mobil lesz.
Nem, ez a kép nincs fejjel lefelé. A Lenco KDV-309 DVD lejátszó ugyanis kifejezetten a konyhaszekrények aljára szerelhető kiszerelésben készül!
Azt már megszokhattuk, hogy ha olcsó mp3 lejátszót keresünk, legtöbbször csak a "Gagyitron" márkák közül választhatunk. A Philips SA1922 2 GB azonban név és tudás egyszerre, maximálisan megéri az (extrém olcsó) árát.
Médiamegosztó? Az meg mi fán terem? Nos, ha már lassacskán úgyis a polc tetejére kerülnek a régi videók, itt van ez az apróság, amellyel még könnyebbé tehetjük a filmjeink lejátszását. A Western Digital WDBABG0000NBK-EESN ugyanis a médialejátszás egy újabb fejezetének gyermeke.