Mi lehet érdekes egy dokkolóállomásban?

Mi lehet érdekes egy dokkolóállomásban? - olcsobbat.hu


A blog keretein belül már többször is foglalkoztunk különféle dokkolókkal (az egyik termetesebb összeállításunkat itt találjátok meg), s bár a legtöbbről elmondható, hogy különbözőek valamennyire, általában túl sok extrát nem kínálnak azon kívül, hogy remekül hangosítják ki az MP3-ainkat és pofásan néznek ki. Mostani cikkünkben arra vállalkoztunk, hogy néhány érdekesebb darabot emeljünk ki, olyanokat, amiket extravagáns külsejük vagy éppen sajátos funkcióik miatt vennénk meg. Természetesen a választék hatalmas, most csak három dokkolóval foglalkozunk, de – ki tudja? – a jövőben talán elővesszük még a témát néhány újabb termék bemutatásának erejéig.

A legjobb kedélyjavító: a zene az kell

A zene az kell - olcsobbat.hu


Sokak számára ismerős ez a mondat egyik leghíresebb musicalünkből, de szépsége mellett nagyon is igaz és örökérvényű kijelentés. Zenére mindig szükségünk lesz. Már az ókorban és valószínűleg az őskorban is meghatározó szerepet kapott a zene a mindennapi életben. Közben eltelt jó pár ezer év, és ez a tény megmaradt változatlanul. Bár a ritmusok és a hangerő egy kicsit megváltozott.

Milliókért is lehet mobiltelefont venni – de kinek kellenek?

BlackBerry P'9981 mobiltelefon - olcsobbat.hu


Nem túlzás kijelenteni, hogy az okostelefonok elterjedésével emelkedett a készülékek átlagára is, de a luxuskategóriába szánt modelleket ez a változás nem kifejezetten érinti, ezek a telefonok továbbra is elszigetelten tengetik a mindennapjukat a saját piacukon. A fejlődés itt nem fontos: lehet, hogy milliókat költünk el egy új modellre, de a sok nullát az árcetlin a márka, a telefon külseje, és a rajta található drágakövek produkálják, nem pedig maga a hardver: elképzelhető, hogy a csillogó-villogó szerzemény még csak meg sem közelíti a mai belépő kategóriás készülékek tudását, több évvel van lemaradva azoktól a fejlődésben. Persze egy luxustelefon nem is erről szól – legújabb cikkünkben érdekesség gyanánt összeszedtük: mire költhetjük a felesleges millióinkat.

Terítéken a kicsi és okos zenedobozok – dokkoló-körkép

Audyssey Lower East Coast Audio Dock Air dokkoló - olcsobbat.hu


Sokszor mondtuk már, manapság nem mindenkinek van igénye, sőt pénze arra, hogy csúcskategóriás hi-fi tornyot vásároljon zenehallgatásra, no meg persze az óriási népszerűségnek örvendő MP3-formátum korában nem is feltétlenül van értelme ennek: a tömörített állomány révén sok apró részlet tűnik el a dalból, ehhez pedig felesleges súlyos összegeket költeni a legmodernebb rendszerekre. A hangos zenehallgatás, mint olyan, persze nem tűnt el, ezért az MP3-lejátszókhoz és okostelefonokhoz most három ígéretes dokkolót mutatunk be.

Bemutatkozott az iPhone 4S – ez az eddigi legjobb iPhone

Apple iPhone 4S mobiltelefon - olcsobbat.hu


Remegve vártuk az október 4-ét, már jó előre tudni lehetett, hogy az Apple az ősz folyamán fogja bemutatni az új iPhone-t. Talán Steve Jobs végleges elköszönése – Jobs betegsége miatt átadta az Apple vezérigazgatói posztját Tim Cooknak – is közrejátszott abban, hogy rengeteget vártunk a bejelentéstől; azt pletykálták, hogy nem csak bemutatják az ötödik generációs iPhone-t, de az iPhone 4 egy butított változatát is megkapjuk. Most, hogy túl vagyunk a nagy eseményen, elmondhatjuk: ha a bejelentés nem is ütött akkorát, mint vártuk, az biztos, hogy az iPhone és társai nagyon jó bizniszt jelentenek – eddig 250 millió iOS-es eszközön adott túl a gyártó, több mint 18 milliárd alkalmazást adott el az online piactéren, amiből mintegy 3 milliárd dollár haszon ütötte a fejlesztők markát.

Légy Te az Olcsóbbat.hu véleményvezére!

Véleményvezér kampány - olcsobbat.hu


Keressük az Olcsóbbat.hu Véleményvezéreit! Sikerült megvenned álmaid mobiltelefonját? Éppen most próbáltad ki a legújabb laptopot? Ha tetszett, ha nem, ne tartsd magadban a véleményedet, oszd meg inkább másokkal is, hadd kövessék a példádat, vagy éppen hadd okuljanak abból. Az Olcsóbbat.hu legújabb kampányában arra buzdítunk benneteket, hogy néhány mondatban értékeljétek az általatok vásárolt, kipróbált termékeket, hiszen mind tudjuk: átolvashatunk bármennyi katalógust és bármennyi újságcikket, az igazán mérvadó véleményt mindig a személyes élmények és tapasztalatok fogják ihletni.

Altec Lansing inMotion iMT630 dokkolóállomás – almát lehet tenni bele

Altec Lansing inMotion iMT630 dokkolóállomás - olcsobbat.hu


Az Altec Lansing úgy véli, a konzumelektronika tulajdonképpen a felhasználó szokásainak kivetülése: ha valaki állandóan mozgásban van, akár csak a lakáson belül, nem fog óriási hi-fi tornyot venni, kényelmesebb az iPhone-on vagy az iPodon tartani a zenéket, azután egy dokkolóállomás segítségével ott állítunk fel instant diszkót, ahol jól esik. Az amerikai gyártó legújabb terméke pontosan az ilyen embereknek készült: az inMotion iMT630 könnyen hordozható, mégis kiváló minőséget biztosít hosszú üzemidő mellett.

Apple Thunderbolt Display monitor – ínyencek megjelenítője

Apple Thunderbolt Display monitor - olcsobbat.hu


Újabb terméket mutatott be az Apple, amelyre vélhetően a cupertinói cég minden hívője keselyűként fog lecsapni. A cég kütyüi és gépei közé dizájn tekintetében tökéletesen passzoló monitor persze már önmagában tetszhet a rajongóknak, az új készülékről azért nem árt tudni, hogy másban is kiváló: például, hogy a világ első megjelenítője, amit már a Thunderbolt csatlakozóval szereltek fel, ez pedig a képességeire is jótékony hatással van.

Apple iMac 27” asztali számítógép – csak profiknak

Apple iMac 27” asztali számítógép - olcsobbat.hu


Az Apple új iMackel is előhozakodott nemrég, az új gép erősebb és jobb, mint valaha: Sandy Bridge processzor került bele egy erős videokártya társaságában, és természetesen az almás cég által rendkívül szorgalmazott Thunderbolt technológia is képviselteti magát. Ne kerteljünk: az új iMac nem feltétlenül átlagos felhasználóknak készült, munkára viszont kevésbé találnánk nála alkalmasabb számítógépet.

iPhone 5 – úton van az új trónkövetelő

Apple iPhone 4 mobiltelefon - olcsobbat.hu


Ahogy az Apple felforgatta az MP3-lejátszók piacát az iPoddal, úgy kavarta fel az okostelefonok állóvizét is az iPhone-nal. Az „almás” mobil azóta folyamatosan fejlődik, átalakul – jelenleg az ötödik kivetülésére várunk, amelyben várhatóan ezúttal sem kell csalódnunk. A készülékről egyelőre csak kiszivárgott információk érkeztek, ami nem véletlen, elvégre az Apple az utolsó percekig a lepel alatt tartja az új iPhone-t.

Apple iPad 2 tablet PC – itt a trónörökös

Apple iPad 2 tablet PC - olcsobbat.hu


Bár az Apple iPad megjelenése előtt is léteztek tablet PC-k, tény, hogy a cupertinói cég úgy forradalmasította a kategóriát, ahogy azt tette az MP3-lejátszókkal és a mobiltelefonokkal is. Az iPad ugyan drága mulatság, de aki egyszer megveszi, nem fog rá panaszkodni – az Apple által most bejelentett második generáció pedig még rá is tesz minderre egy lapáttal.

Apple MacBook Air 11,6” laptop – iPad-méretű notebook

Apple MacBook Air 11,6


Az Apple 2008-ban indította útjára a MacBook Air termékvonalat, idén pedig már nem csak ráncfelvarrást, de egy teljesen új modellt is kapott a sorozat. Az általunk górcső alá vett újonc csupán méreteiben különbözik elődeitől, minden másban a nagytestvérekre emlékeztet: ez a notebook is a prémium kategóriát erősíti annak ellenére, hogy csúcs teljesítményt nem lehet elvárni tőle. Apple-hívők bizonyára imádni fogják.

Philips DS8500 – Fidelio iPodot eszik

Philips Fidelio DS8500 Ipod Iphone hangszóró - olcsobbat.hu


Beethoven operájáról kapta a nevét a Philips DS8500 típusú iPod / iPhone dokkolója, és az eszköz legalább annyira meggyőző a maga nemében, mint a zenei mű: árához képest kiemelkedő hangzás és érdekes extrák várják az iPod- és iPhone-tulajdonosokat.

Karc ellen, láthatatlanul - iPhone védő fóliák

iPhone védő fóliák - olcsobbat.hu

Ha mélyen belenyúltunk a zsebünkbe és vettünk egy csillogó iPhone-t, az is fontos, hogy ne karcoljuk szanaszét a felületét, főleg ne az érzékeny érintőképernyőt. Szerencsére már léteznek iPhone védő fóliák, mégpedig szinte ingyen.

Apple iPad - már Magyarországon!

Apple iPad tablet - olcsobbat.hu

Már sokan várták, mikor lesz itthon is megvehető az új őrület, az Apple iPad tablet - nos, megérkezett!

Minőségi iPod hangok: Sennheiser MM-50 iP

Sennheiser MM-50 iP headset

Sokan keresik az iPhone és iPod termékeket az Olcsobbat.hu oldalon, ezért valószínűleg kiegészítők után is többen keresgélnek. Az Apple mobil szórakoztató-központjaihoz minőségi kiegészítők járnak, mai ajánlatunk a Sennheiser MM-50 iP headset.

iPod Nano - multimédia kicsiben

iPod Nano 4.0

Igen, mp3-lejátszókkal nem csak Dunát, de jóval nagyobb vízgyűjtő területű folyókat is rekeszteni lehetne, de az iPod még mindig iPod. Az ár-érték szinten manapság legjobban teljesítő iPod Nano 4.0 pedig egyszerre szép, apró, hasznos és olcsó is.

Apple iPhone 3Gs

Apple iPhone 3Gs

Az Apple az idei WWDC konferencián az iPhone 3G egy új, gyorsabb verziójával rukkolt elő. A Magyarországon júliustól kapható készülék gyorsabb processzort és nagyobb memóriát kapott.

Zenélő telefonok

Apple iPhone

Nem is volt még olyan régen, amikor mindenki kazettás walkman-nel vagy discman-nel szaladgált. Ezek már annyira kihaltak, hogy kazettásat egyáltalán nem, CD-s walkmant pedig négy darabot találtam összesen.

Az első mp3 lejátszó megjelenése óta – ez volt a Diamond Rio PMP300, 32 megabájttal és párhuzamos (!) porttal 1998-ban – rengeteg fajta mp3-at lejátszó kütyüt dobtak piacra. A legújabbak között van az Apple iPod Shuffle, ami már olyan kicsi, hogy gombok se fértek rá.

A telefongyártók a méretkorlátok leküzdése előtt még kénytelenek voltak külön csatlakoztatható eszközként árulni az mp3 lejátszókat, de ma már rengeteg zenehallgatásra kihegyezett mobil közül válogathatunk.

Bréking: iPhone az Olcsóbbaton

Igen, igen, végre itthon is kapható az iPhone, méghozzá itt az Olcsóbbaton is, ott van a főoldalon balra, tessék csak megnézni. Igaz csak egy forgalmazónál, aki a honlapján "Használt 0 perces (bruttó)**: 139 900 Ft"-os áron forgalmazza, tehát minden bizonnyal megtört, izé függetlenített, és garancia nélküli modellről van szó, de akkor is. Ha már ennyire elhanyagol minket az Apple akkor meg is érdemlik.

Nézzünk most egy kis összefoglalót, hátha valaki elfelejtette, mit is tud ez a kütyü: van benne négysávos GSM, valamint EDGE, GPRS és WLAN kapcsolódás. 640x480-as, 16 millió színű érintős kijelzőjén nézhetünk weboldalakat (Apple-ös Safari böngészőn), hallgathatunk MP3-at, vagy nézhetünk filmet (4 vagy 8GB belső memóriával), természetesen lehet vele SMS-t és e-mailt küldeni és fogadni, no meg Google térképeket nézegetni, és 2 megapixeles fényképezőjével fényképezhetünk is. És most nézzük a konkurenciát!